|
János 14,18 Jézus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”
János 15,5 Jézus mondja:”… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”
János 16,32 Jézus mondja: „….de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”
Apostolok Csel. 5,29 "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
Apostolok Csel.16,31 "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
Róma 14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
1 Korintus 3,16 Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?
Efezus 6,7 Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;
Efezus 2,18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
Filippi 1,21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!
Filippi 4,4 Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.
1 Tesszalonika 5,21 Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.
Titus 2,11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.
Zsidók 12,6 Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.
1 János 1,9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.
1 János 2,17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
Lap tetejére | |
|
|
|
[Friss hozzászólások] [25-6] [5-1]
Szia Drága Margócskám!!
Sajnálom hogy nem nagyon tudunk beszélgetni. Csodálatos az oldalad!
puszika pisze |
Szevasz Édes!Ez igen,gratulálok a lapodhoz.Úgy látom neked sem 24 órából állnak a napjaid,akárcsak nekem.Biztos "felhasználok"Tőled,mert 3.magammal az ovis istentiszteletet tartom.Ha érdekel nézd meg agyülekezetünk honlapját a www.orbankalman.hu-n.Isten áldjon!Tné Gy.Viki(Egykori szobatárs:)) |
Van itt minden, hasznos kis oldal. Szimpatikus vagy, mégha másképp is gondolsz néhány dolgot.
ghost |
Tök jóóóóóóóóóóóó az oldal! Széleskörű, meg minden. De szívesen ajánlanék egy kevésbé széleskörű honlapot neked, csak gyerekes dolgokkal, mivel kiszúrtam, hogy ovónéni vagy ;) Persze én is csak egoista vagyok egy kicsit, ezért ez a saját honlapom. És bármilyen kritikát szívesen fogadok! Vagy ötletet!
www.ovisaimnak.fw.hu |
jo az oldal
igy tovább:)
Lepke |
Szia szupi az oldalad! Csak így tovább! Nézd meg az én oldalamat is: //gportal.hu/portal/zsany/ a hugomét is megnézheted ;) //gportal.hu/portal/weszka/ Üdv:Zsany |
Tetszik nagyon az oldal! Sok sikert es turelmet kivanok a jovobeni fejlesztesehez! Isten aldjon!
novocain |
Jó az oldalad! Nézz be hozzám...és írj a vkönyvbe! Üdv Weszka www.gportal.hu/weszka |
Elkészitettem azt a bannert amit Kértél remélem TETSZIK ÉS IZLÉSEDNEK MEGFELELŐ !! Szivesen És ha ha valami bár milyen kérdésed , kérésed lenne fordulj hozzám !! By Déröcsi Ja és a banner kodját elküldöm e mail be!!! |
Szupi az oldal! Nézz be hozzánk is!
|
hány éves vagy Margocsak???? |
Szia! Arra gondoltam írok Neked! Az a "hölgy", aki alább otthagyta a linkjét, az ismerősöd? Benéztem hozzá, nem gyengén sátáni! Szörnyű! :( Régen beszéltünk! Jól vagytok??? Pár órája érkeztem meg Egerből! Most már nagyon tuti, hogy nem fognak odahelyezni. Az újabb cél a szülőföldem, a Jászság! Hát ennek nagyon örülnék! De még majd kiderül! Köszönöm a névnapi köszöntést és a képeslapokat is! Drága vagy!!! Majd beszélünk! Vigyázzatok magatokra! Áldjon az ÚR! tamás |
Szép kis oldal :)
|
Szia Margó!
Erre jártam és gondoltam nyomatékosítom.Aranyos honlap,gratulálok :)) Üdv:
Steel
|
Szia!Nagyon tetszik az oldal!Csak azt akarom kérdezni,hogy melyik vagy te?Nézzétek meg a mi honlapunat is!:)))
www.gportal.hu/kepes7a |
Szija!
nagyon szuper az oldalad!
|
[Friss hozzászólások] [25-6] [5-1]
| |
|
|
|
2022. Augusztus
H | K | S | C | P | S | V | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 |
|
| | |
|
5 Mózes 30,14 Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!
Jób 5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
Zsoltár 62,2 Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
Zsoltár 119,88 Tartsd meg életemet kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.
Ézsaiás 49,15 Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!
Ézsaiás 55,6 Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!
Dániel 6,27 Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.
Mikeás 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.
Máté 9,2 "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid."
Máté 11,30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
Márk 5,36 "Ne félj, csak higgy!"
Lukács 17,21 Mert az Isten országa közöttetek van!
Lukács 18,27 Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.
Lukács 21,19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.
Lap tetejére | |
|
|