Az ismeretlen Newton
Mágus vagy próféta volt a nagy tudós?

Meglehet, a tudomány a nagy londoni pestisjárványnak köszönheti a gravitáció felfedezését. A rettegett kór miatt 1666-ban bezárták a Cambridge-i Egyetemet. A tanárokat és diákokat vidékre küldték, így került Isaac Newton is haza, Lincolnshire-be, a családi birtokra. A kertben almafák nőttek, és a folytatást már minden kisdiák fújja… Azt azonban csak az elmúlt évtizedekben közzétett, korábban az örökösök magánarchívumaiban rejtőző kéziratokból tudjuk, hogy Newton a fizika, matematika vagy a fénytan törvényeinek tanulmányozásánál sokkal fontosabbnak tartotta a Biblia könyveinek – különösen a próféták írásainak – a tanulmányozását. Mások – például a világhírű író, Dan Brown – szerint azonban Newtont mégsem a teológia, hanem az alkímia és a rózsakeresztesek titkos tudománya érdekelte. Egy dolog biztos: Sir Isaac Newton életrajzát a 21. században újra kell írni.

„Mélyen hiszem, hogy a Biblia Isten Igéje, amelyet ihletett emberek írtak le. Mindennap olvasom a Bibliát” – olvasható Newton egyik – csupán az 1990-es években nyilvánosságra került – levelében. Az életrajzírók egészen a 20. századig nem értették, hogy mivel foglalkozott élete nagy részében az angol fizikus. Közel háromszáz éven keresztül – egy kivétellel – Newtonnak csupán a természettudományos kutatásairól szóló írásai jelentek meg nyomtatásban, az ezeknél jóval terjedelmesebb kiadatlan kéziratokról még a szakemberek sem tudták, hogy miről szólnak. A titokzatos kötetekről különböző legendák születtek, ám az örökösök féltve őrizték a dokumentumokat. Csupán 1936-ban bukkant fel a londoni Sotheby’s műkincsárverésén több láda Newton-kézirat, de sokáig az új tulajdonos sem engedélyezte a kutatóknak az iratok tanulmányozását. Végül 1991-ben mikrofilmen az anyag egy részét közzétették, ami kisebb fajta sokkot váltott ki a tudományos közvéleményben. Kiderült: a világhírű fizikus életének nagy részét nem a természet törvényeinek tanulmányozásával töltötte.

A láthatón túli tudás

Isaac Newton számára az első csoda az volt, hogy megszülethetett. Koraszülöttként jött a világra 1643-ban, olyan törékenyen, hogy életben maradására senki nem számított. „Elfért volna egy negyedgallonos (kb. egyliteres) edényben” – így emlékezett vissza később anyja az újszülöttre. Ráadásul apja, akit szintén Isaacnak hívtak, három hónappal a világrajövetele előtt az angol polgárháborúban meghalt. A kisfiú életben maradt, de anyját sem sokat láthatta, mivel az hamarosan újraházasodott, és gyermekét a nagyszülőknél hagyta vidéken. Lelkiismeretes gondviselői kitűnő iskolákba íratták, ahol hamar felfigyeltek tehetségére. Isaac tizennyolc évesen Cambridge-be került, ahol első tudományos felfedezései is születtek. Itt alkotta meg korszakalkotó törvényeit is a gravitációról, a fény természetéről, és itt készítette el kora legélesebb teleszkópját.
Newton érdeklődése azonban harmincéves korától kezdve egyre inkább a látható világon túli igazság megismerésére irányult. Nem elégítette ki a fizikai törvényszerűségek mind pontosabb leírása, sem az, hogy ezekkel már fiatalon hírnevet és nemzetközi elismerést szerzett magának. Mint írta: „A gravitáció magyarázatot ad a bolygók mozgására, de nem válaszol arra a kérdésre, hogy ki hozta mozgásba azokat. Isten az, aki mindent irányít, és mindent tud, ami van vagy megtehető a világon.”
Idejének nagy részét ettől kezdve a Biblia könyveinek és a korai egyházatyák írásainak szentelte, amelyeket eredeti nyelven tanulmányozott. Írásai alapján úgy tűnik, hogy hosszú élete során kora egyik legalaposabb exegétájává vált, ám az elvont teológiai elméleteknél jobban foglalkoztatta az, hogy megértse: a bibliai próféciák alapján milyen jövő vár az emberiségre. Azt vallotta, hogy „az igazi egyház alapvető jellemvonása, hogy figyel a prófétákra, mivel Isten azért adta a próféciákat, hogy az utolsó napokban a bölcsek megértsék azokat…”

A birodalmak jövőjéről

Newton eszkatológiai írásai közül a legjelentősebb az ószövetségi Dániel próféta könyvéről és az újszövetségi Jelenések könyvéről készített párhuzamos elemzése. (Observations Upon the Prophecies of Daniel and the Apocalypse of St. John – Észrevételek Dániel próféciáiról és Szt. János Apokalipsziséről – megjelent Newton halála után, 1733-ban.)
A fizikus a Szentírás szövegét szó szerint értelmezte, de úgy vélte, hogy a próféták által használt képes beszéd pontos megértéséhez elmélyült tanulmányozás szükséges. Newton szerint a Dániel próféta könyvében feljegyzett látomások az emberi történelem – elsősorban a nagy világbirodalmak – felemelkedését és bukását vázolják fel, egészen addig a korig, amikor az „Ember Fia”, a Messiás visszatér a földre, hogy megalapítsa ezeréves földi királyságát.
Az Észrevételekben leírt értelmezési rendszer kétszáz évvel megelőzte a 19. és 20. századi protestáns bibliakutatók módszerét. „Dániel próféciái mind egymáshoz kapcsolódnak, mintha egy ugyanazon általános jövendölésnek lennének a részei, amelyek több szakaszban bontakoznak ki. Az elsőt a legkönnyebb megérteni, és minden következő prófécia hozzáad valami újat az előzőkhöz.” (Észrevételek, III. fejezet)
Newton úgy vélte, hogy a Dániel könyvében szereplő képek – a Nabukodonozor álmában látott szobor és a próféta által látomásban megfigyelt állatképek – négy egymást követő birodalmat jelképeznek. „A káldeusok és az asszírok még az első állatképhez tartoznak. A médek és a perzsák a másodikhoz. Makedónia, Görögország, Trákia, Kisázsia, Szíria és Egyiptom a harmadikhoz, míg az európai birodalmak, amelyek Görögországtól nyugatra vannak, jelentik a negyedik állat képét.” A tudós szerint a negyedik birodalom Róma és az örökébe lépő római egyház által uralt Latin Birodalom országai. (Ez utóbbiak közé sorolta egyébként a Magyar Királyságot, amelyet a hunok és avarok utódországának tekintett. Értelmezésében a Hun-Avaria névből lett utóbb Hungaria.)

A Rómától elszakadt Angliában Newton véleménye a katolikus egyházról korántsem volt meglepő: „a halottakhoz történő közbenjárás és a képek imádása” miatt a Jelenések könyvének Nagy Babilonjával azonosította Rómát, amelynek az ítélete még a Messiás visszajövetele előtt be fog teljesedni.
Az Észrevételek számos más érdekességet is tartalmaz, ebben számította ki például Newton Jézus Krisztus megfeszítésének legvalószínűbb dátumát, amelyet i.sz. 33-ra tett. Az eredményre Jézus életének és szolgálatának az evangéliumokban feljegyzett eseményeit kronologikusan elrendezve jutott.
Newton óvott ugyanakkor attól, hogy a prófétai szövegeket bárki is – türelmetlenségből és hiábavaló kíváncsiságból – a „világvége” dátumának a meghatározására próbálja felhasználni. Igaz, ő maga két írásában is tett utalást arra, hogy számításai szerint a Messiás visszajövetele a 21. századra eshet. 2003-ban a londoni The Daily Telegraph címoldalán, szenzációként tálalta a hírt, miszerint „Newton 2060-ra jövendölte a világvégét”. A bejelentés egy új kézirat felbukkanása nyomán kapott nyilvánosságot, és a hírt világszerte átvették az újságok. 2060 valóban szerepel Newton írásaiban, mint egy lehetséges dátum, amikor az utolsó idők apokaliptikus eseményei bekövetkezhetnek. A fizikus arra alapozta következtetését, hogy szerinte i.sz. 800-ban, Nagy Károly pápai megkoronázásával szakadt el a római egyház végleg az igazságtól, és ehhez Dánielre hivatkozva hozzáadott egy 1260 év hosszúságú időszakot, így jött ki a 2060-as dátum. Newton azonban azt írta, hogy ez csupán feltételezés részéről, de tény, ő maga nem számított arra, hogy életében vagy akár az azt követő egy-két évszázadban elérkezne az utolsó prófétai kor.

A Newton-vita

Newton kiadatlan írásainak a megjelenése óta tart a vita: a tudós a fundamentalista Biblia-értelmezés előfutára volt-e, vagy – mint más írásaiból sejteni lehet – érdeklődése a kereszténység által elutasított titkos tudományokra is irányult. Egyes kutatók szerint teológiai értelemben eretnek is volt, mivel állítólag elutasította a Szentháromságot. Dan Brown bestsellerében, a Da Vinci-kódban Sir Isaac Newtont Leonardo egyik utódjaként említette, mint aki a Sion Rendház okkultista-szabadkőműves titkos társaság nagymestere volt.
Tény, hogy Newton kéziratai között több kötet foglalkozik alkímiai kutatásaival. Az életrajzírók szerint a tudós egy cambridge-i fizikus-alkimista, Henry More hatására kezdett el kísérletezni az elemek átalakításának titkos praktikáival. A dokumentumok alapján egy idő után felhagyott az alkímiával, igaz, próbálkozásainak súlyos következménye lett, mivel higanymérgezést szenvedett és idegösszeroppanás is érte, ami életének utolsó évtizedeire rányomta a bélyegét. Késői írásaiban határozottan elutasította a gnoszticizmust és a kabbalizmust, „antikrisztusoknak” nevezve azok alapítóit.
A szabadkőműves-rózsakeresztes tagságról szóló feltételezések alapja valószínűleg az, hogy Newton 1703-tól haláláig, 1727-ig a Királyi Akadémia elnöke volt. A tudós testület tagjai között sokan nyíltan a szabadkőműves páholyok tagjai voltak, ám Newton tagságára eddig nem találtak bizonyítékot. Az európai uralkodóházak egyesítésére törekvő Sion Rendház körüli legendák alapja pedig egy hamisítvány, amelyet a hetvenes években gyártott egy francia mérnök, Pierre Plantard, aki magáról azt állította, hogy a Bourbon királyi trón jogos örököse.
A vitát korántsem tekinthetjük lezártnak, hiszen számos kéziratot őriznek még a magánarchívumok. Lehet, hogy Anna királynő volt a legelőrelátóbb, aki 1705-ben lovagi címet ajándékozott Newtonnak. Az uralkodó ugyanis nem tudományos vagy egyéb eredményeiért ütötte lovaggá, hanem mert Sir Isaac Newtonnak őfelsége pénzügyminisztereként (merthogy éveken át ezt a posztot is betöltötte a sokoldalú tudós) sikerült lelepleznie és bitófára juttatnia kora legnagyobb érmehamisítóit.

Newton almafájának mása Lincolnshire-ben