Egy valenciai �letv�d� int�zet hozta nyilv�noss�gra m�lt h�ten annak a 22 �ves n�nek az eset�t, akit 7 �ve, mi�ta egy baleset ut�n k�m�ba esett, odaad�an gondoz az �desanyja. Az eset kapcs�n Papp Lajos sz�vseb�sz professzor gondolatait id�zz�k a k�m�s �llapotr�l.

.

* * *Azzal a k�rd�ssel kapcsolatban, hogy „hol" is van a k�m�s beteg, a t�ma neves szak�rt�j�nek, Papp Lajos sz�vseb�sz professzornak az el�ad�s�b�l id�z�nk, amelyet t�bb internetes port�l k�z�l:

„Egy h�lgy olyan �llapotba ker�lt egy budapesti k�rh�zban, hogy a vezet� professzor – aki egy�bk�nt j� bar�tom �s nagy tapasztalat� ember – azt mondta r�la, hogy nem is �rdemes megk�s�relni a m�t�tet. A professzor hazament, �s fiatal tan�tv�nya, beosztottja – aki engem egy�bk�nt j�l ismert �s tisztelt – felh�vott, �s r�szletesen elmondta az esetet. A h�lgy az eszm�letlens�g hat�r�n volt, k�nl�dott az �let��rt. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy �n tudok �s merek seg�teni ebben.

Amikor a beteggel tal�lkoztam, ha hom�lyosan is, de eszm�let�n�l volt. Leletei alapj�n m�r nem szabadott volna, hogy �ljen. Mindennek ellen�re az �let leveg�je ott vibr�lt a beteg k�r�l. �n csak egyet k�rdeztem t�le: hisz-e abban, hogy �letben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eld�nt�ttem, hogy megoper�lom. Ez nem egy racion�lis d�nt�s volt, hanem ink�bb egy intu�ci�.

A m�t�t ut�n nem t�rt eszm�let�hez. Hat napig eszm�letlen�l fek�dt.. L�legeztet�g�p tartotta �letben. Ezt az �llapotot h�vj�k k�m�nak. �n ennek ellen�re mindennap t�bbsz�r is odamentem a beteghez, megfogtam a kez�t, megsimogattam a fej�t. �s mivel nem akartam, hogy a t�bbi koll�g�m megmosolyogjon, ez�rt eg�szen halkan a f�l�be s�gtam ezeket a mondatokat: „Ugye meg�g�rte nekem, hogy nem hagy cserben? �nnek �lnie kell. �rtse meg: van es�lye. Nem szabad f�ladnia." A beteg hat nap m�lva eszm�let�re t�rt, �s egy h�nap m�lva a k�r�lm�nyekhez k�pest gy�gyultan t�vozott.

Ami a d�bbenetes, az most k�vetkezik. A beteg azt mondta nekem, hogy k�sz�ni a mondataimat.. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerd�n, cs�t�rt�k�n, p�nteken mikor voltam n�la, �s miket suttogtam a f�l�be. Ut�lag leellen�riztem, val�ban akkor voltam ott, amikor � mondta. Elmondta pontosan, hogy szerd�n tizenegy �ra h�sz perckor meg�llt ez �s ez az orvos az �gya v�g�n�l, �s akkor �t ott halottnak nyilv�n�tott�k. Azt mondta a h�lgy: „Szerettem volna nekik odasz�lni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz �rz�s volt, hogy nem tudtam vel�k szemben v�dekezni." Ez a n� mindent elmondott. Azt mondta: „Alig v�rtam, hogy maga odaj�jj�n hozz�m, �s besz�ljen az �letr�l."

A beteg szem�n a hat nap alatt v�gig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemh�rty�ja kisz�radjon. �letfunkci�i nem voltak. Nyilv�nval�, hogy a szem�vel nem l�thatott �s a f�l�vel nem hallhatott, hanem valami m�ssal, amir�l mi nem tudunk. Persze az, hogy valamir�l mi pillanatnyilag nem tudunk – vagy nem tud m�g az orvostudom�ny –, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek ut�n nekem m�r senki nem mondhatja azt, hogy a k�ma �llapot�ban l�v� beteghez nem �rdemes sz�lni, mert az �gyis meghalt.

De sz�mos m�s esetben is a betegek besz�molnak a m�t�t alatti �lm�nyeikr�l, pedig elvileg semmilyen �lm�ny�k nem lehetne. A nagyobb sz�vm�t�tekn�l meg�ll�tjuk a beteg sz�v�t, �s g�p p�tolja a kering�st �s a sz�vm�k�d�st. Meg�ll�tani a sz�vet nagyon k�nny�, beind�tani m�r nem annyira. Miut�n megoper�ltuk a sz�v�t, �jraind�tjuk. Az �jraind�t�s sz�momra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a sz�v �jraind�t�s�nak �lm�ny�r�l pontosan besz�molnak. Ez az�rt d�bbenetes, mert arr�l az id�szakr�l, amelyr�l � besz�mol – nevezetesen a sz�v �jraind�t�s�nak �lm�ny�r�l – abban az �llapotban � a tudom�ny mai �ll�spontja szerint nemhogy nem �rezhet semmit, de nem is �lhet."

Magyar Kur�r