Jézus és a politika A választások közeledtével megszaporodtak a politikai plakátok, hirdetések, felhívások. A pártok, a civilszervezetek és az egyházak többsége is ringbe szállt, hogy egy jobb, ígéretesebb ország jövőjéért harcoljon. A politika és a közélet szereplőitől mindez természetes egy demokratikus jogállamban, hiszen ezek a szervezetek kizárólag földi érdekeink, javaink szolgálatára kötelezték el magukat - több-kevesebb eredménnyel. A keresztény egyházakat azonban - a nemzetet a végső pusztulástól megmeni kívánó felhívásaikkal és a választásokért mondott "imaláncaikkal" - hova helyezzük el a társadalmunkat alaposan megtépázott politikai élet csataterén? Ha a keresztény egyházak alapvető értékrendjükként, eszmei és gyakorlati iránymutatásként Jézus szavait és példáját követik, akkor milyen álláspontot kellene képviselniük a politikai választások, földi uralkodók hatalomra juttatása vagy éppen megbuktatása idején? Jézus harminchárom éves földi tartózkodása során küzdött-e a Római Birodalom megszállása ellen; Izráel politikai függetlenségéért, nemzeti felemelkedéséért? Vajon harcolt-e bármilyen eszközzel is azért, hogy változtasson a fennálló társadalmi, politikai viszonyokon amellett, hogy nem volt közömbös egyetlen ember élete iránt sem? Előtte - aki menteni jött gazdagokat, szegényeket, rómaiakat és zsidókat, bűnösöket és ártatlanokat - létezhettek-e politikai pártok, társadalmi osztályok közötti különbségek? Gondolt-e arra, hogy nagyszámú követőit vagy híveit Heródes negyedes fejedelem vagy a római helytartó, Pilátus megbuktatására késztesse, holott tudta róluk, hogy nem szolgálják nemzete javát és felemelkedését, és nemsokára halálra adják Őt? Lehet-e félreérteni vagy félremagyarázni Jézus világos kijelentéseit a politikai, társadalmi kérdésekről: "az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el..." (Lukács 17,20); vagy a Pilátussal való beszélgetése során mondottakat: "az én országom nem e világból való" (János 18,36)? Jézus ugyan határozottan elítélt minden politikai elnyomást és társadalmi igazságtalanságot, és mélyen együtt érzett a hatalom kiszolgáltatottjaival, szegényeivel, a vámszedők és főpapok által megcsalt és becsapott tömegekkel, de mégsem lépett fel társadalmi reformerként, és földi követőit, képviselőit sem bátorította ilyen törekvésekre. Jézus azzal sietett az emberek segítségére, boldogulására, hogy az egyéni, belső változás lehetőségére irányította figyelmüket, hiszen csak a belül megváltozott, igazságosan gondolkodó, szeretetre képes emberekből válhatnak jó közéleti szereplők és tisztességes polgárok. Krisztus gyógyításaival, csodáival, de leginkább az igaz életről szóló tanításaival, és még az ellenségei iránt is megnyilatkozó szeretetével segítette kortársait. A Megváltó szerint az emberi boldogság egyáltalán nem függ a külső, gazdasági javak megszerzésétől (Máté 5,3-12). Természetesen nem értékelte le a legszükségesebb, legalapvetőbb fizikai szükségleteinket, mint például az emberhez méltó életkörülményekhez való jogot. Szerinte azonban ezek elérése érdekében ne csak állami, társadalmi intézményekre és szolgáltatásokra támaszkodjunk, hanem leginkább arra, aki mindezek fölött áll: Teremtőnkre, Gondviselőnkre. (Máté 6,25-34) Ahhoz tehát, hogy egy társadalom egészségesen működjön, a keresztény egyházaknak a szeretet és az igazság eszközeivel kizárólag ezeket a krisztusi értékeket kell(ene) hitelesen képviselniük úgy, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeit elérjék. Jézus a kovász hatásához hasonlította munkáját, amely személytől személyig hatott, és célja az emberi szív megváltozása volt: "Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, melyet vévén az asszony három mérce lisztbe elegyített, mígnem az egész megkelt." (Máté 13,33) A piciny kovász hatalmas munkára képes. Az egyház ezen egyedülálló küldetését Kecskeméthy István református lelkész, tudós és publicista egy 1932-es cikkében egyértelműen megfogalmazta: "Hogy a kereszténységnek nem feladata, neki nem is szabad a világ gyakorlati politikájába, társadalmi, gazdasági kérdéseinek csalafintaságaiba magát beleártani? Hát jól van, nem szabad. Hiszen eddig is az volt a baj, hogy nagyon is beleártotta magát. De én nem ezt akarom. Sőt! Azt szeretném, hogy a kereszténység minden külső, világi szövevényből, amibe most látszólag reménytelenül belebonyolódott, egy elhatározó lépéssel szabadítsa ki magát, és teljes erővel lásson tulajdonképpeni feladatához: a lélek belső átalakításának munkájához. Nincs itt szükség semmiféle bölcselkedésre, ügyeskedésre, semmiféle politikára, mert egy a szükséges dolog: az újjászületés... Jézus azzal kezdte prédikálását: 'Térjetek meg' (Máté 4,17); és azzal végezte: 'bízzatok: én meggyőztem a világot' (János 16,33). Ez az igazi kereszténység igazi munkaprogramja." (Kis Tükör XXII. évfolyam, 1932. november 19. Idézi: Beszéljünk nyíltan, Koinónia, Kolozsvár, 2003) Ha az egyház eltér első rendű feladatától és a politika területére téved, abból akaratlanul is olyan elhajlások következhetnek be, amelyek a középkori nagyhatalmi egyház lelki-erkölcsi lesüllyedésében és ártatlan emberekkel szemben elkövetett túlkapásaiban volt tetten érhető. Amint az egyházak számára elvileg "tiltott zóna" beleavatkozni a politika sokszor nemtelen küzdelmeibe, éppoly "határsértést" jelent, ha az állam kíván beleszólni, szankcionálni vagy akár irányítóvá válni az egyházak életében. Ezért a keresztény egyházaknak - kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt - a Biblia iránymutatása alapján olyan lelki és gazdasági önállóságra kell(ene) jutniuk, hogy vallási és lelkiismereti szabadságuk bármely típusú társadalomban is sértetlen maradjon, sőt, bizonyos diktatúrák idején, az igazság eszközeivel küzdeni is tudjanak ezért. Jézus a korabeli vallási vezetők kérdésére adott egyértelmű, határozott válaszával - miszerint szabad-e a császárnak adót fizetni - külön választotta az állami és egyházi feladatokat és érdekeket: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istenek, ami az Istené." (Máté 22,21) A közéletnek, a közigazgatásnak mely területe az, ahol az egyházaknak is szükséges, sőt elengedhetetlen a szavukat hallatni? Az egyházaknak a politikától való függetlenségük megtartása, és a lelkiismereti szabadságuk megóvása állandó feladatuk, még a legdemokratikusabb társadalmakban is. A lelkiismereti szabadság nem valósulhat meg a politikai érdekektől való függés esetén. Napjainkban fordított tendencia érvényesül: egyelőre nem az állam kíván belefolyni az egyházak hitéletébe, hanem az egyházak a politikai folyamatokba. De mindez bármikor fordulatot vehet, ha a politikai érdekek úgy kívánják. Az egyházak így észrevétlenül letérhetnek arról a "keskeny ösvényről", amelyet kétezer éve Jézus Krisztus jelölt ki számukra. Szem elől téveszthetik, hogy politikai, nemzetmegmentő ambícióikkal nemcsak Jézus ellenében cselekszenek, hanem legfőképpen azok kárára, akiknek a tiszta evangéliummal kellene szolgálniuk. S ha már a Bibliából nem, legalább a történelemből tanuljunk! Soós Attila   Oldal tetejére