Elméleti rész: A konfliktus nem létezik, hanem keletkezik. Fogalma mindig személyes jellegű. Az egyik embernek veszekedést jelent, amit alig lehet tisztázni, a másik ember számára a kultúra része, és állandó fejlődési lehetőséget kínál. Dr, Balogh Éva így határozza meg a konfliktust Pszichológiai kislexikon című könyvében: „ 1. Összeütközés, nézeteltérés, harc. 2. Belső állapot, melynek során a személyben összeegyeztethetetlen, ellentétes motivációk egyidejűleg hatnak. Konfliktus jöhet létre az interperszonális kapcsolatokban vagy a csoportközi viszonyokban is. Utóbbi két esetben a résztvevők céljai, szándékai között áll fenn összeegyeztethetetlenség. A konfliktusok a fejlődés mozgatórugói azokban az esetekben, amikor fejlődést eredményeznek. Ekkor konstruktív konfliktusmegoldásról beszélünk. Más esetekben destruktív formát ölthet a konfliktus.” ( 1.) A konfliktushelyzetről pedig így ír: „ Több egymással ellentétes, de hasonló erejű késztetés egyszerre van jelen, a)mindkét erő pozitív, két pozitív felszólító jellegű tárgy között kell választani, két azonos erejű vonzás van jelen. Ezeket a konfliktusokat az időben rendezve, sorrendbe állítva lehet feloldani. b) két negatív felszólító jellegű taszítás van jelen, a helyzet gyötrelmes lehet: bármelyiket választja az egyén – kellemetlen következményekkel jár. c) ambivalenciakonfliktus, ha egyazon tárgy, személy egyszerre vonz és taszít. Ez a helyzet szinte megoldhatatlan: minél közelebb kerül a személy az adott tárgyhoz, annál inkább felerősödik a negatív hatása, és minél inkább eltávolodik, annál inkább vonzó a pozitív hatása. Megoldást csak az egész helyzet elhagyása jelent. Egy másik meghatározás szerint konfliktusnak nevezzük az egymásnak ellentmondó mozgatóerők, meggyőződések és érdekek feszültséggel teli ütközését. Konfliktus keletkezhet akár egyetlen személyen belül is, az egyidejűleg megélt két vagy több, egyénileg egyformán fontosnak tartott mozgatóerő miatt. Ugyanez fönnállhat két vagy több személy, csoport vagy intézmény között ( szociális konfliktus.) Az egy személyen belüli konfliktus gyakran megéljük mi magunk is. Ismételten előfordulhat, hogy ezeket a konfliktusokat másokra átvisszük vagy kivetítjük. Még betegség is lehet a következménye annak, ha a konfliktusokat elhanyagoljuk, nem dolgozzuk fel rendszeresen. A szociális konfliktus leggyakoribb típusai: 1. Nem elegendőek a rendelkezésre álló javak és így nem lehet minden érdekelt igényét kielégíteni. 2. Célkonfliktus esetén ütköznek az egymásnak ellentmondó mozgatóerők, érdekek és elképzelések. 3. Önazonossági (identitás) konfliktus esetén a résztvevők saját meggyőződésükért küzdenek, de legfőképp saját vagy közös önértelmezésükért. A konfliktusok súlya, jelentősége nem egyforma a felek számára. Az alábbi közmondás bizonyára ráillik számos konfliktus szereplőire, és egyben jellemzi az emberek egymáshoz való viszonyát és kapcsolatát is, olyan esetet ír le, amely a konfliktusban résztvevők eltérő alaphelyzetét tükrözi. Panaszkodtam, mert nem volt cipőm – egészen addig, amíg egy emberrel találkoztam,akinek nem volt lába. Csak az érdekesség kedvéért megemlítem a munkahelyi konfliktust is. A téma örökzöld, mert mindenkit érint, a főnöktől a beosztottig, és van,ahol mindennapos. Ilyenkor félreértések, kegyes hazugságok, vagy éppen képmutató mosolyok is jellemezhetik a napi munkavégzést. A státuszokért folyó hatalmi harcok közepette előbb-utóbb törvényszerű a munkahelyi konfliktus. A helyzetet csak nehezíti, hogy a hatalom természetes velejárója a félelem, amely könnyen életünk részévé válhat. Ha egy főnök nem teszi lehetővé munkatársai számára, hogy problémáikat őszintén elmondják, a dolgozók akaratlanul álarc mögé bújnak. Ez a kényszerű konfliktuskerülés megmérgezi a munkahelyi légkört, csökkenti a motivációt, hosszú távon pedig kihat a hatékonyságra is. Lényeges kérdés, hogy hogyan kezeljük a konfliktusokat. A konfliktus elhárítás csak látszólagos megoldás. A konfliktusokat megoldani kell, és nem elhárítani. A konfliktus észlelése gyakran negatív érzésekkel jár együtt. Ez az oka annak, hogy a konfliktusban érintett felek önkéntelenül is hárító magatartást vesznek föl. Érdemes nézeteltéréseinket, sérelmeinket nyíltan vállalni. Gyakran megijedünk a veszekedéstől , vitától, pedig ezek emberi kapcsolataink természetes velejárói. A hosszasan elfojtott indulatok, eltemetett sérelmek megbetegítő hatásúak lehetnek. Valódi változást kapcsolatainkban csak a kölcsönös megértést elősegítő kommunikációtól remélhetünk, még ha ez néha feszültségekkel jár is. Belső konfliktusaink rendezése időigényes feladat. Ha túl nagy a lehetőségeink és vágyaink közötti távolság vagy belső késztetéseink nagyon ellentmondóak, szakember segítsége is szükségessé válhat.