|
János 14,18 Jézus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”
János 15,5 Jézus mondja:”… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”
János 16,32 Jézus mondja: „….de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”
Apostolok Csel. 5,29 "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
Apostolok Csel.16,31 "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
Róma 14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
1 Korintus 3,16 Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?
Efezus 6,7 Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;
Efezus 2,18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
Filippi 1,21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!
Filippi 4,4 Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.
1 Tesszalonika 5,21 Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.
Titus 2,11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.
Zsidók 12,6 Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.
1 János 1,9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.
1 János 2,17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
Lap tetejére | |
|
|
|
Evan Roberts
2008.06.03. 09:34
EVAN ROBERTS
Az ébredés magja mindig az alázatosok szívében érlelődik. így volt ez a nagy 1904. évi welszi ébredéssel is. Egy fiatal szénbányász akit Evan Robertsnek hívtak, Istentől egy Égő látást kapott a szellemi ébredésről. Evan Roberts nem rendelkezett nagy intellektussal vagy kiemelkedő beszédkészséggel, egyszerűen égő vágy élt benne Jézusért. Amíg a többi fiatalember vitorlázott a kikötőkben, a fiatal Roberts hűségesen látogatta az imaösszejöveteleket. Noha Csupán 26 éves volt, Evan Robertsnek nem volt ideje a szórakozásokra, földi gyönyörökre. „Éjjel és nappal, lankadatlanul, imádkozott, sírt és kívánkozott egy nagy szellemi ébredésért..." Roberts ezt írta: „10 vagy 11 évig imádkoztam ébredésért. Egész éjszakát fenn tudtam lenni, hogy olvassak vagy beszélgessek az ébredésekről." Egyszer Evan Robertset kitették a szállásáról, mert a házinéni azt hitte, hogy megőrült a vallási buzgalomtól. „Órákat töltött imádkozva és prédikálva szobájában, amíg a házinéni félni kezdett tőle, ás megkérte, hogy távozzon." Evan Roberts működése a welszi ébredésben mindennek elmondható volt, de nem konvencionálisnak. Gyakran egyszerűen vezette az embereket imában, vagy olvasott az írásokból. Más alkalmakkor, Csendben ült, miközben az emberek egymás után vallották meg bűneiket, vagy tettek bizonyságot Krisztus győzelméről és erejéről. Voltak dicsőséges imádatok is, amik szó szerint órákig is eltartottak. Roberts egyszerűen alázatos vezetéseket adott időről időre, és hagyta, hogy a többit a Szent Szellem végezze el. Roberts szolgálata állandó példája volt nem a prédikálásnak, hanem annak, hogy hogyan vezethet valakit a Szent Szellem. A welszi ébredés a Szellem hatalmas kiáradása volt, Isten Királysága radikálisan megnyilvánult a földön. „A munkásemberek nem elitták, vagy eljátszották a keresetüket, hanem nagy örömet hoztak családjaiknak. A régi adósságokat megfizette a sok ezer fiatal megtért. A szerencsejáték ás az alkohol biznisz elvesztette a bevételi forrásait, a színházak bezártak. Ebben az időben a futballt elfelejtették úgy a játékosok, mint a szurkolótábor, mert erről nem tettek említést a pulpitus mögül. Az embereknek új életük És új érdeklődési körük lett. Politikai összejöveteleket mondtak le. Senkit sem érdekelt. A londoni parlamenti vezetők elmentek inkább az ébredési összejövetelekre. Az emberek gyártotta felekezeti határok teljesen összeomlottak ahogy a hívők ás pásztorok együtt dicsőítették az Ő fenséges Urukat." Az ébredés egyik lényeges pontja volt a bűnök megvallása, de nem csak a nem— keresztények, hanem a keresztények számára is. Mindenki megtört és meghajolt Krisztus keresztje előtt. Az ébredés folyamán Evan Roberts folyamatosan erősítette, hogy milyen fontos a bűnnel való őszinte elbánás, a Szent Szellemnek való teljes engedelmesség, ás az Úr Jézus Krisztus kiváltságos volta. Evan Roberts eszköz volt arra, hogy gyógyulást hozzon egy egész ország részére, mert törődött vele, sírt, és imádkozott. Befogadta Isten megtört szívét és visszaadta azt áldozatként ima ás kőzbenjárás által. Ennek eredményeként „amerre csak ment, az emberek szíve lángra gyúlt Isten szeretetével'"
Watchword newsletter, volume 25. Heart of God Minístries website.
| |
|
|
|
2025. Augusztus
H | K | S | C | P | S | V | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 |
|
| | |
|
5 Mózes 30,14 Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!
Jób 5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
Zsoltár 62,2 Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
Zsoltár 119,88 Tartsd meg életemet kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.
Ézsaiás 49,15 Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!
Ézsaiás 55,6 Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!
Dániel 6,27 Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.
Mikeás 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.
Máté 9,2 "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid."
Máté 11,30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
Márk 5,36 "Ne félj, csak higgy!"
Lukács 17,21 Mert az Isten országa közöttetek van!
Lukács 18,27 Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.
Lukács 21,19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.
Lap tetejére | |
|
|