|
János 14,18 Jézus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”
János 15,5 Jézus mondja:”… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”
János 16,32 Jézus mondja: „….de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”
Apostolok Csel. 5,29 "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
Apostolok Csel.16,31 "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
Róma 14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
1 Korintus 3,16 Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?
Efezus 6,7 Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;
Efezus 2,18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
Filippi 1,21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!
Filippi 4,4 Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.
1 Tesszalonika 5,21 Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.
Titus 2,11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.
Zsidók 12,6 Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.
1 János 1,9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.
1 János 2,17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
Lap tetejére | |
|
|
|
Nem hagylak egyedül
2010.05.30. 13:59
Mert a hegyek eltávoznak...
Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek, de az én irgalmasságom tõled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülõ Urad. Ésa. 54:10
Minden megkísértésünkben és próbánkban olyan segítõnk van, Krisztus, aki bennünket soha sem hagy cserben. Mellettünk van bûn elleni harcainkban, és nem enged elmerülni. Ha szemeinkkel nem is láthatjuk Õt, hittel mégis halljuk hangját, és megnyugtató szavait: ”Ne félj, veled vagyok. Én vagyok az élõ! Pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a pokolnak és halálnak kulcsai!” Én hordoztam bánatodat, átéltem küzdelmeidet és elszenvedtem megkísértésedet, ismerem a gyötrelmet amely mélyen ég a szívedben, és amelyet más ember meg nem érthet. Ne gondold, hogy egyedül vagy és elhagyatott, nézz rám, és élj.
Nincs olyan reménytelen helyzet, amelybõl Isten ne tudna megszabadítani. Sem ember, sem ördög nem sodorhat olyan körülmények közé, ahová Mennyei Atyánk keze nem érne el. A kilátástalan kudarcot dicsõséges gyõzelemmé változtatja. Amikor az Istentõl elrendelt idõ elérkezik, minden nehézség szertefoszlik, minden akadály eltûnik. Semmi sem állhat Isten tervének, akarata teljesedésének útjába. Isten minden pillanatban közbeléphet, hogy sorsunkban gyökeres változást hozzon létre. Kilátástalan a helyzeted? Nem jelent semmit, hogy te nem látsz kivezetõ utat. Isten látja azt is ami a te szemed elõtt rejtve van.
Lehet, hogy a próbák súlya alatt roskadozol, és úgy érzed, nem tudsz átvergõdni az akadályokon. Talán elvesztettél valakit, vagy valamilyen szorult helyzetbe kerültél, vagy egyéb csapás ért, és úgy látod, helyzeted reménytelen. Minden emberi törekvés kudarcba fulladt. Nem látsz semmi megoldást. Ha eljutottál eddig, egyet ne veszíts el: a bizalmat Istenben. Nála semmi sem lehetetlen. Az Õ keze mindig képes segíteni. Az Õ füle kérésünk elõtt mindig nyitva van. Amikor úgy látod, hogy mindennek vége, akkor érkezett el Isten cselekvésének ideje. Õ soha sem fogy ki az eszközökbõl, melyekkel dicsõ szándékát megvalósíthatja. Isten akarata, hogy be tudjon lépni az élethelyzeteidbe, és ki tudja egyenesíteni minden utadat. Minden egyes helyzetben tud Isten segíteni. Ámen.
Jobban Eva
| |
|
|
|
2024. Szeptember
H | K | S | C | P | S | V | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 |
|
| | |
|
5 Mózes 30,14 Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!
Jób 5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
Zsoltár 62,2 Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
Zsoltár 119,88 Tartsd meg életemet kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.
Ézsaiás 49,15 Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!
Ézsaiás 55,6 Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!
Dániel 6,27 Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.
Mikeás 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.
Máté 9,2 "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid."
Máté 11,30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
Márk 5,36 "Ne félj, csak higgy!"
Lukács 17,21 Mert az Isten országa közöttetek van!
Lukács 18,27 Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.
Lukács 21,19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.
Lap tetejére | |
|
|