Egészség : Személyi higiénia a 18. sz-ban |
Személyi higiénia a 18. sz-ban
2007.01.06. 12:30
Hosszabb, egészségesebb, jobb élet.
Hosszabb, egészségesebb, jobb élet. Csábító kilátások és remények - ez tény. A cél nemes, s még ha az út homályos is olykor, mindig is vannak-voltak, akik kezükben vélt vagy valós lámpást lóbálva eligazítást kínáltak a tájékozódni kívánó embereknek. Nézzük, konkrétan mit is jelentett a higiéné nem a "kettő-az-egyben" samponok, hanem mondjuk, a felvilágosodás korában.
Manapság se szeri, se száma az életminőség javítását célzó kiadványoknak. Egymással versengő elméletek, késhegyre menő vitában összecsapó világnézetek, valóban bölcs és megszívlelendő tanácsok s elképesztő, olykor még veszélyes csacskaságok kavalkádja tárul szemünk elé, ha picit is körülnézünk ezen a piacon.
Nem volt ez másképp korábban sem, de csakúgy, mint ma, létezett az ismereteknek egy bizonyos köre, amelyet viszonylag széles körben tartottak elfogadhatónak. Ezek az egészségmegőrző rendszabályok a korábbi évezredek tapasztalatai alapján kristályosodtak ki, s a higiéné hat fontos területét ölelték fel. Sorrendben: 1. levegő; 2. ételek, italok; 3. visszatartás, kiürítés; 4. mozgás, pihenés; 5. ébrenlét, alvás; valamint 6. szenvedélyek. Egyik-másik talán furcsának tetszik, de lássuk, mit jelentettek ezek a higiénés sarokkövek.
Hőmérséklet, páratartalom, uralkodó széljárás, klimatikus viszonyok - már az ókori Hippokratész is sokat foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, és tanításai nem maradtak később sem visszhang nélkül. A felvilágosodás korában a levegő tisztasága volt az egyik egészségügyi slágertéma. A "miazmatikus" betegségek (melyek egyikének, a maláriának neve maga is romlott levegőt jelent), meglehetősen sokáig tartották magukat az orvosi tankönyvekben.
A levegő frissítésére pedig már akkor is a rendszeres szellőztetést ajánlották, egyebek között azért is, mert ugyanazon levegő négyszeri belélegzését a korabeli szakemberek veszélyesnek ítélték. A levegőcsere különösen ott fejtette ki áldásos hatását, ahol sok ember zsúfolódott össze kis térben, s a légúti és cseppfertőzéseknek nagyobb volt az esélye. Ilyen helyekre igyekeztek ventilátorokat is szerelni. A kórházak, börtönök, hajóterek csökkenő halálozási számai később alá is támasztották a jobbára franciák és angolok által életbe léptetett szabályok hasznosságát.
A szellőztetés természetesen a magánlakások esetében is javallott volt, s ugyanígy a légcsere akadályozása miatt ellenezték a túl sok takaró és paplan használatát is. Pozitív megvilágításba került a hideg, friss levegő, amely edzetté és ellenállóbbá teszi az embert.
Az ételek és italok fogyasztására vonatkozó előírások eredete szintén az antik világba nyúlik vissza, bár a "diaeta" kifejezés nem csupán ét-, hanem életrendet is jelentett. Ezek a többezer éves szabályok persze néhol vaskos tévedéseket is tartalmaztak: az ókori és középkori szabályok szerint, aki óvni kívánja egészségét, az inkább távol tartja magát a tejtől, fán termő gyümölcsöktől, főzelékektől és a halaktól is.
A XVIII. századra azonban ezeket jobbára felülbírálták, s így nyert polgárjogot az a nézet is, hogy az újszülött számára az anyatej nemcsak a leghozzáférhetőbb, hanem a legmegfelelőbb táplálék is.
A helyes táplálkozásról elterjedt új nézetek egyes államok népesedéspolitikájában is hangsúlyos szerepet kaptak. Számos új felismerés gazdagította az ételek hatásairól rendelkezésünkre álló ismeretek körét. A skorbut megelőzésére citromot, az angolkór kifejlődésének megakadályozására csukamájolajat ajánlottak már a korabeli szakemberek is. Az új megoldások mellett új problémák is felmerültek: az élelmiszer-technológiai változások, a konzerválás veszélyei, edényekből származó fémszennyeződések és megelőzésük gyakori témaként jelentek meg a tudósok disputáiban.
A klasszikus nedvkórtan alapján az orvosok egyik legfontosabb feladata a nedvvisszatartás és a túlzott folyadékvesztés közötti egyensúly megteremtése volt. Miről is lehetett szó? A hajdani orvosok páciensei jobbára a gazdagabb körökből kerültek ki, akik között a mennyiségi és minőségi túltápláltság meglehetős gyakorisággal fordult elő.
A hánytatás, a hashajtás, a vérvétel napi rutinnak számított, s a gyakori őszi és tavaszi hasmenéseket, orrvérzést, aranyeres vérzést viszonylag széles körben tartották üdvösnek. A szervezetben történő nedvmozgások szempontjából tettek javaslatokat az öltözködésre is. A természetes kipárolgást akadályozza a paróka (hogy a nemritkán előforduló élősdiekről már ne is essék szó!), a szoros fűzők pedig alhasi és mellkasi problémákat, ájulást okozhatnak - vallották a doktorok.
A testmozgásra vonatkozó nézeteik szintén a test nedveivel, azok irányításával voltak kapcsolatban. A mozgás természetszerűleg hatással van az izmok és szövetek feszességére, illetve lazaságára, azok kiegyensúlyozottságát pedig döntő jelentőségűnek ítélték az egészség szempontjából. A felsőbb osztályok ivadékait gyakrabban kezelték, s ezért betegségre hajlamosabbnak is ítélték ezeket a gyerekeket, amiben lehetett is valami. A kényeztetés kompenzálására a korabeli higiénikusok különböző testmozgásokat javasoltak, úgy mint lovaglás, labdajátékok, korcsolyázás. E szempontból nagy becsülete volt még a táncnak is, amely nem csupán testmozgásnak elsőrendű, de kiváló kedélyjavító is. Megint mások a nevetésre esküdtek.
De mi történik, ha túlzásba visszük azt a testmozgást? Nos, ettől is óva intették elődeinket, mert ilyenkor "a túlműködő testrészek nedvtartalma besűrűsödik, s az ilyen szervek megkeményednek". Úgy vélték, ez történik az agyban is a túlzott szellemi igénybevétel esetén. Bekeményedik. Egy szó mint száz: se sokat, se keveset.
A megfelelő egyensúly, az arany középút ókori szabálya mit sem veszített érvényességéből a XVIII. századra, ám megszegésének árát itt jobbára csak a mécsespocsékoló szobatudósok fizették. Az ő egészségtelen életvitelükkel amúgy is sokat foglalkoztak akkoriban, s ezen írások alapján megállapítható, hogy zömmel a különböző pangásos kórképek voltak rájuk jellemzőek (székrekedés, kőképződés).
Ma már viccesnek hat, de úgy vélték, még a tudósok spermájának összetétele is megváltozik életmódjuk következtében, s gyermekeik neme ezért lesz jobbára leány. Természetesen nem csupán efféle, ma már megmosolyogtató megállapítást tettek az állandó éjszakázás veszélyeivel kapcsolatosan. A kollégák felhívták egymás figyelmét az elégtelen fényviszonyok okozta látásromlás lehetőségére, s a túlzott kávéfogyasztás, illetve a dohányzás ártalmaira is. Persze ezek a szólamok akkor sem voltak túl hatásosak, a szobájában gubbasztó tudóst sohasem volt egyszerű elvonszolni kedvenc könyvei mellől. No de mi történik a túlzásba vitt henyélés esetében? Nedvpangások, másodlagos vegyi bomlások, ödémák várnak az ilyen emberre.
A descartes-i filozófia egyik fontos hatása az orvoslás területén a mentálhigiénia korabeli megfelelőjének megjelenése volt. A téma művelői a főként kóros hatású érzésekről, a haragról, az irigységről, a féltékenységről és azok következményeiről, valamint megelőzésük lehetőségeiről értekeztek írásaikban. Ezekben, s főleg a későbbi szövegekben azonban már meg-megjelenik a gyermekkori élmények jelentőségének hangsúlyozása, ahol rögtön gyakorlati tanácsokkal is szolgálnak a gyermeknevelés témakörében.
A kapitalizmus "beköszöntével" annak káros pszichológiai velejáróit először Angliában észlelték az orvosok: a legtöbb öngyilkossággal és elmebeteggel akkoriban a szigetország "büszkélkedhetett". A tanulmányok igyekeztek nemzeti karaktereket is körülírni annak meghatározására és magyarázatára, hogy miért mutatkoznak szignifikáns különbségek az egyes devianciák gyakoriságában. Ennek meghatározása során a vallásos életben felfedezhető különbségeknek is jelentőséget tulajdonítottak. Például a franciák nem különösebben moralizálnak, felületes vallásos életet élnek, szerelmi életük is sokkal könnyedebb, s vidámabbak is, mint a britek.
Ezzel ellentétben az angolok individualista protestantizmusa, a lelkiismeretével egyedül számot vető, szembenéző vallásos ember ideálja sokkal több morális kérdéssel találkozik s birkózik meg élete során, ami ugyan elmélyültebbé, de komorságra is hajlamosabbá is teszi az embert. A korabeli irodalom meg is említi az öngyilkosság okainak egy angol variánsát, azt, amelynek nincs különösebb oka, megfogható indítéka, csupán életuntságból fakad.
Az egyre inkább szaporodó pszichiátriai esetek osztályozására, kezelésére született magyarázatok közül álljon itt még néhány. Volt, aki már akkor (!) a felfokozott életritmust kárhoztatta. Mások a szépirodalomban látták a mumust, főleg az érzelgősségre, ábrándozásra hajlamos nők esetében ugyanis a regényolvasás megviseli az idegrendszerüket. De akadt itt más egzotikus magyarázat is: a kávézás terjedése, a teázás, a fűszerek fogyasztása, a társasági szalonélet idegi megterhelései.
A középkori "res non naturales" gyűjtőfogalma a többé-kevésbé irányítható tényezőket öleli fel a fent vázolt hat kategóriában. Ezek azok, amelyekkel az egyén jórészt befolyásolhatja saját egészségi állapotát. Korabeli írásaikban a szerzők az olvasó korától, foglalkozásától, nemétől és temperamentumától függően nyújtottak tanácsokat az életvezetés és személyi higiénia területén, úgy, hogy azokban mindenki megtalálja a maga számára alkalmazható életszabályt. Nem túl sok és nem túl kevés, mindenkinek saját természete szerint nem túl bonyolult.
A cikk
|