Tanítsuk önuralomra! Kitartásunkat és önuralmunkat gyakran megtépázza a stressz, a jövő miatti bizonytalanság, különböző betegségek, kimerültség. Nem is szólva az igazságtalan vagy annak vélt szavakról, mondatokról, megjegyzésekről, támadásokról. Gyermekeink, diákjaink az erőszak félelmetes korszakába születtek. Egészen más ma nevelni, mint húsz, negyven vagy akár tíz éve is. Kellő elővigyázatosság nélkül gyermekeink öt-hat éves korukra számtalan erőszakos cselekedet és verekedés – a tévének köszönhetően sokszor akár gyilkosság – szemtanúi lesznek. Gyermekközösségben sem ritka a durvaság, és magam is hallottam, amint egy óvónő a következő tanácsot adta: "Ha megütnek, üss vissza, mert akkor legalább megtanulják, hogy nem lehet téged bántani." Vajon reális korunkban arról gondolkodni, hogy az önfegyelem és önuralom megszerezhető jellemtulajdonság? Szükség van rá? Elég magunkat megfigyelnünk: hogyan viselkedünk akkor, amikor kudarc, veszteség ér; amikor megbántanak, meglopnak, meghazudtolnak, megcsalnak, esetleg megütnek. Mit teszünk, amikor félreértenek, nem értenek meg, nem hallgatnak végig, kiabálnak velünk? Mit érzünk akkor, amikor "csúnyán néznek ránk", rosszat gondolnak és feltételeznek rólunk? Talán mindannyian kerültünk hasonló élethelyzetbe. Milyennek szeretnénk látni önmagunkat, és milyennek a gyermekeinket, diákjainkat? Bizton állíthatjuk, hogy az egyik leggyakrabban megpróbált jellemtulajdonság az önuralom. Mit jelent az önuralom? Az önuralom folyamatosan fejleszthető gondolkodásbeli és jellembeli képesség, amely túllát a pillanatnyi apróbb és súlyosabb problémákon, nehézségeken. Ilyenkor az önuralmat gyakorló tárgyilagos, megfontolt, higgadt és türelmes marad, emellett nem veszti el szelíd határozottságát, tettrekészségét. Nehézséget jelentő, vagy akár valóban idegtépő élethelyzetekben tud hidegvérrel, megfontoltan, tisztán gondolkodni, beszélni és cselekedni. Az önuralom továbbá olyan képesség, amely a helytelennek megismert dolgokat elutasítja, a helyesek mellé odaáll. Az önuralom Isten különleges ajándéka, amelyet bárki - szabad választásával - kérhet és szabályszerű küzdelem során megkaphat Tőle. Az önmérséklet nem jelenti a problémák és az azokból adódó feszültségek elfojtását, elhallgatását, eltussolását. Nem tetszeleghet a mulya, "tutyimutyi", gyáva ember az önuralom dobogóján, még ha hallgatásáért esetleg bölcsnek mondják is. A megfélemlítés terhe alatt élő és küzdő gyermek vagy felnőtt hallgatása sem jelent feltétlenül önuralmat, bár az ő helyzetük igen nehéz. Az önuralom nem egyenlő az erős akarattal vagy önszuggesztióval kivívott hallgatással, türelemmel, önmérséklettel, cselekedettel. Erre a makacs, a szorongó vagy a megfélemlített emberek is képesek. A nemes jellem "csontváza" ez a különleges képesség. A csontokat mozgató izomzat ebben az esetben nem más, mint a választási képesség és az akaraterő. Ha egy fához hasonlítanám tulajdonságainkat, akkor az önuralmat feltétlenül a fa törzseként ábrázolnám. A törzsben és az ágakban áramló életfontosságú tápanyagok mozgása jelentené az akaraterő képességét. Az önuralomra nevelés célja Minden értelmes és értékes tevékenységnek célja van, így a nevelésben is szükséges célokat kitűznünk. Egy szülő, egy nevelő akkor teszi a legtöbbet gyermekéért, ha értelmes engedelmességre, a jobbnak, az igaznak való engedésre, ezáltal önmérsékletre és önuralomra tanítja őt. Tanítani pedig példamutatással, feltétel nélküli szeretettel, megbocsátással, nagylelkűséggel, következetes, igazságos határozottsággal, és a gondolkodásmód folyamatos formálásával lehet. Ezek egyike sem pótolja a másikat, együttes alkalmazásuk által érhetünk célt. "Az engedelmességre nevelés engedni tudásra nevelés. A gyermeknek először azt kell megtanulnia, hogy ösztönös természete önző kívánságaival szemben engedjen az övénél bölcsebb és neki jót kívánó szülői akaratnak. Ha ezt mintegy begyakorolja gyermekkorában, akkor felnőttként is engedni tud majd a saját jobbik énjének, illetve a Szentlélek késztetésének a megromlott emberi természet pillanatnyi kívánságaival szemben. Ez a döntés nem kerül majd minden alkalommal óriási küzdelembe, mert megtanulta a jobbnak engedést. Ennélfogva az engedelmességre nevelés azonos az önuralomra neveléssel. Az is nyilvánvaló, hogy a bűneset óta, a megromlott emberi természet miatt van szükség engedelmességre vagy önuralomra nevelésre, olyannyira, hogy egyenesen ezt kell a helyes nevelés sarokkövének tekintenünk." (Vankó Zsuzsa: Családi életünk, Biblia-tanulmány, 2006/1., BIK Kiadó, Budapest, 2006, 51.) Minden szülő és tanító vágyik arra és egyben nevelésének fontos célja, hogy gyermeke tudjon nemet mondani a helytelennek megismert kísértésekre, kívánságokra, a helyes dolgokért pedig határozottan és türelmesen küzdeni. Nehezen hordoznánk el, ha gyermekünk sodródó, könnyed, felelőtlen, esetleg bűnöző társaságba keveredne. Ezért tanítjuk őket és magunkat is arra, hogy tudjunk önmérsékletet tanúsítani, fontos döntéseink előtt nyugodtan és tisztán gondolkodni. Környezetünk egyre terheltebb fontosnak vélt információkkal, vonzó filmekkel, tévécsatornákkal, felelőtlenségre nevelő pénznyerő gépekkel, szenvedélybetegséggel, erőszakkal, okkultizmussal, szépnek ható ígéretekkel. A sodródó ember jelleme, személyisége darabokra hullik, ha nem tud ellenállni a "civilizációs ártalmaknak". Ezekkel bátran szembeszegülhetünk, belső békében élhetünk és élhetnek gyermekeink. Ezért már kicsiny koruktól kezdve tanítsuk őket a tiszteletre, az egészséges engedelmességre, az önuralomra. Így alapozhatjuk meg jövőjük boldogságát, és segítségükre lehetünk abban, hogy elégedettek legyenek, kerüljék a lázadást, a felelősség másokra hárítását. Az engedelmességre nevelés engedni tudásra nevelés Több fiatal pénzét kell kezelnem. Nem egy esetben előfordult, hogy az iskolába járáshoz adtam pénzt bérletre, de a diák inkább a barátait hívta meg egy pizzára. Egyszer megbeszéltem egy fiúval, hogy kétezer forintját kiegészítem másik kétezer forinttal, így vehet magának egy elegáns nadrágot. (Volt elegendő nadrágja egyébként.) Másnap oda akartam adni a pénzt, amikor is kiderült, hogy már elköltötte a sajátját. Akkor már négyezer forintot kért tőlem, én pedig nem adtam neki egy fillért sem. Ezután azt mondta, hogy akkor is megveszi a nadrágot, és eladta a használatra tőlem kölcsönkapott telefonját, és tényleg megvette a nadrágot. Kedves Olvasó, ha az ön családjában nevelkedne ez a fiú, hiányolná az önuralom és kitartás képességét jelleméből? Vagy talán kitartásnak értékelnénk azt, hogy saját akaratát érvényesítve megvásárolta a nadrágot? Ebben az esetben makacsságról kell beszélnünk. Ennek nincs köze a bölcs belátáson alapuló önuralomhoz. Akinek sikerült gyermekei életében elérni a csendes, első (a zavaró körülményektől függően esetleg második) szóra való engedelmességet, az a lehető legtöbbet tette gyermeke jellemének fejlődéséért. Vegyünk észre minden aprónak tűnő fejlődést is, és örüljünk neki! Azonban feltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy a félelemből való engedelmesség semmi esetre sem említhető egy lapon a belátáson, tiszteleten és kölcsönös megbecsülésen alapuló engedelmességgel. Bánhidi Tibor