Margocska honlapja
Margocska honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kedvenc linkjeim
 
Bíztató Igék


János 14,18
Jézus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”





János 15,5
Jézus mondja:”… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”





János 16,32
Jézus mondja: „….de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”





Apostolok Csel. 5,29
"Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.





Apostolok Csel.16,31
"Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"





Róma 14,8
Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.



1 Korintus 3,16
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?




Efezus 6,7
Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;





Efezus 2,18
Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.





Filippi 1,21
Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!






Filippi 4,4
Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.





1 Tesszalonika 5,21
Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.





Titus 2,11
Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.




Zsidók 12,6
Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.





1 János 1,9
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.





1 János 2,17
A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Lap tetejére

 
Üzenet minden napra
Tartalom
 
Nevelés
Nevelés : Gyermekeink, családunk védelme

Gyermekeink, családunk védelme

  2009.03.16. 17:54

Minden szülőnek vágya, hogy megóvja a gyermekeit a bajoktól.


     Kellie Copeland-Kutz

   Minden szülőnek vágya, hogy megóvja a gyermekeit a bajoktól. Minden alkalommal, amikor kiengedjük őket az ajtón az iskolába, vagy amikor látjuk, hogy a kamasz elmegy a barátaival a városba vagy moziba, ez működik bennünk.
    Milyen gondolatok járnak ilyenkor a fejedben? Mennyire vagy biztos abban, hogy az Úr épségben hazahozza őket?    Mint szülőnek célként kellene kitűznöd, hogy kifejleszd magadban ezt a sziklaerős bizonyosságot – és ez a cél elérhető. Biztos lehetsz abban, hogy a gyerekeid minden pillanatban védelem alatt állnak!

   Kellie Copeland-Kutz, ahogy választ ad a következő kérdésekre, olyan értékes Igéket és kijelentéseket oszt meg veled, amik segítenek abban, hogy megingathatatlan hited legyen Istenben és az Ő Igéjében – hogy nyugodt lehess afelől, hogy a gyerekeid teljes védelemben vannak.

KCM: Mi az a legfontosabb igazság, amit a gyerekek védelméről megtanultál?

Kellie: Mindennap megvallani Jézus vérét a gyermekeim felett – az egész család felett – ez volt a legmeghatározóbb, legjelentősebb igazság, amit Isten erről tanított nekem. Nem kérésről beszélek, nem imáról. A megvallani (plead) a jogban szakkifejezés. A bíró azt kérdezi: „Mit mond (minek vallja magát): bűnösnek vagy ártatlannak?”. Csak ez a két lehetőség van. És a mennyei legfelsőbb bíróságon az Ige szerint kijelenthetjük: „Megvallom a vért, a vérre hivatkozok!”
    Amikor a vérre hivatkozunk, nem a saját igazságunkban állunk meg, hanem az Ő igazságán. Jézus kiontott vérének köszönhetően nem vagy bűnös. Kifizette érted az árat, nemcsak azért, hogy a megigazultságát megkaphasd, hanem hogy az Ő teljességét, az Ő egészségét, az Ő gazdagságát, az Ő jólétét is birtokold.
    Amikor kijelented: „Kiárasztom a vért”, azt mondod igazából: „Jézus vére által ártatlan vagyok. Nem érinthetsz engem, ördög!”
    Felhívnám a figyelmedet itt valamire: Nem elég, hogy tudomásod van a Jézus vérében lévő erőről, hatalomról – ki is kell jelentened.
 
A Máté 12, 37 szerint: „Mert a te szavaid által leszel megigazult és felmentett, és a te beszédeid által leszel kárhoztatott bűnös és elítélt.” (bővített fordítás).

    Ugyanúgy, ahogy Izrael gyermekei a bárány vérét használták az ajtóikon, nekünk is meg kell vallanunk Jézus vérét az életünk felett – a gyermekeinket is beleértve. Amikor kiárasztod Jézus vérét, a gonosznak el kell mennie melletted!
    Fontos megértenünk, hogy ez nem egy varázsige, ami automatikusan megváltoztatja a körülményeinket. Azzal, hogy rendszeresen megvallod Jézus vérét, a vérszövetséget erőssé és szilárddá építed ki a bensődben. Ahogy magadévá teszed a vért, megérted a szövetségi jogaidat, és tudatosítod, hogy erő van Jézus vérében. Jézus vérében van erő arra, hogy megvédjen és meggyógyítson, hogy kegyeltséget és gyarapodást hozzon neked, hogy minden szükségedet betöltse. És arra is van a vérnek ereje, hogy megváltoztasson téged – a szavaidat, a cselekedeteidet és a körülményekre adott válaszaidat. Ezzel már tud Isten munkálkodni!

KCM: Van az angyaloknak szerepe a családunk védelmében?

Kellie: A Zsidó 1,14 a következőképpen szól az angyalokról: „Avagy nem szolgáló szellemek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik öröklik az üdvösséget (elküldve, hogy szolgáljanak azokért, akik az üdvösség örökösei)?”
 
Mi vagyunk az üdvösség örökösei és az angyalok azért küldettek, hogy értünk munkálkodjanak! Ez azt jelenti: hatalmat kaptunk arra, hogy megmondjuk az angyaloknak, hogy az Ige szerint mit tegyenek.
    Bízd hát meg az angyalokat, hogy menjenek előre a szolgálatodra! Mondd ezt: „Megbízlak benneteket, angyalok, Jézus Nevében, hogy vigyázzatok ma a gyermekeimre, hogy menjetek előttük, hogy védelmezzétek meg őket és óvjátok meg őket minden bajtól!” Aztán ellenőrizd, hogy nem beszélsz-e negatívan, mert az megakadályozza őket abban, hogy segítsenek. A te angyalaid azért teremttettek, hogy engedelmeskedjenek az Igének, amint te azt kimondod. (Zsoltár 103,20)

KCM: Előfordulhat, hogy Isten figyelmeztet minket egy veszélyre, hogy megóvjon tőle? Ha igen, honnan ismerhetjük fel, hogy Ő szól hozzánk?

Kellie: Isten mindig szól hozzánk. A Példabeszédek 1,20 azt mondja: „A bölcsesség … kiált”. Nem hiszem, hogy valaha is úgy történne meg velünk valami rossz, hogy a Szent Szellem ne figyelmeztetne, ne szólna a szellemünkhöz előtte.
    A János 16,13 szerint: az igazság Szelleme megmutatja nekünk a bekövetkezendőket. Ő tudja, hogy mire készül az ellenség. De meg kell tanulnunk megérteni, amit a Szent Szellem mond, hogy engedelmeskedni tudjunk neki. Ha jól rá van állítva a fülünk a hangjára, Ő minden esetben meg tud menteni minket az ördög támadásaitól.
    Tanulj meg hát figyelni a szellemedre! És ugyanilyen fontos megtanítani a gyermekeidet, hogy figyeljenek és engedelmeskedjenek a szellemüknek.
    Szívből ajánlom, hogy imádkozzatok ehhez hasonlóan: „Uram, arra vágyom, hogy képes legyek meghallani Téged és azt, amit mondasz, hogy pontosan ismerjem a hangodat.”
   Isten megválaszolja ezt az imát, és egyszerű kis leckéken keresztül elkezd tanítani. Kezdesz majd hallani valamit ott bent, és azon gondolkozol: „Isten volt?” Aztán akár engedelmeskedtél a szavának, akár figyelmen kívül hagytad, rögtön jön és bebizonyítja neked, hogy az Ő hangját hallottad.

    Ahogy az Ésaiás 30,21-ben áll: „És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: Ez az út, ezen járjatok!” Isten meg fog tanítani, hogy meghalld, amit mond neked.
    A Példabeszédek 3,5-6. elmondja: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes szívedből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden útjaidban ismerd el Őt, akkor Ő igazgatja a te útjaidat.”

   Ha arra vágysz, hogy meghalld az Úr hangját és megkéred, hogy tanítson megkülönböztetni az Ő hangját, akkor ezzel elismered, hogy Ő többet tud nálad. És mivel te elismered Őt, Ő igazgatni fogja az útjaidat.

KCM: Mit kell ezen kívül a szülőknek tenni?

Kellie: Nekünk, szülőknek fel kell ismernünk annak a fontosságát, hogy megtanuljanak azonnal engedelmeskedni. Ennek a nevelésnek az előnyei túlnyúlnak a gyerekkoron. Ha nem szoknak hozzá, hogy engedelmeskedjenek neked – neked, aki fizikailag látható és hallható vagy, – hogyan fognak Isten szavának engedelmeskedni, amikor szól hozzájuk, hogy tegyenek vagy éppen ne tegyenek meg valamit? Fontos megjegyezni, hogy a szülőknek való engedelmesség az első szintje az ellenség tervei ellen való védelemnek. A gyerekek különben nem tudják, hogy engedelmeskedjenek-e vagy sem, amikor élet-halál kérdéséről van szó. Ezért meg kell tanítanunk őket, hogy mindig gyorsan engedelmeskedjenek, és ahogy az Efézus 6,3 mondja, hosszú életűek lesznek a földön!

KCM: Ez nagyszerűen hangzik, de hogyan vegyék rá a szülők a gyerekeiket, hogy engedelmesek legyenek?

Kellie: Először is el kell határoznod magadban, hogy az Ige igaz, és hogy Isten többet tud a gyerekekről, mint a világ. Határozd el, hogy az Ő módján teszed a dolgokat! Aztán mélyedj bele az Igébe, hogy megtaláld, mit mond Isten a gyermeknevelésről. Ez megvilágosodást hoz, aminek mindenképpen hasznát látod, és én el is indítalak ezen az úton az itt olvasható néhány Igével.
    Ahogy azt már korábban mondtam: ahhoz, hogy a gyermekeid hosszú életűek legyenek a földön, engedelmeskedniük kell a szüleiknek. (Efézus 6,1-3) Az engedelmesség nem jön automatikusan. A gyerekeket tanítani kell rá, és ennek egyetlen módja, hogy megfegyelmezed, és amikor kell, megbünteted őket. A Biblia szerint: „Olyan módon neveld a gyermeket, ahogy majd járnia kell, és még ha vén lesz, sem fog eltávozni attól” (Péld. 22, 6, angolból fordítva). A Strong’s Concordance a nevelést így definiálja: elkezd, megveti az alapját valaminek, bevezet, vagy fegyelmez.
    A világ szerint, ha megfegyelmezed, megbünteted a gyerekedet, ellened fordul, és meggyűlöl téged. Valójában azonban éppen az ellenkezője az igaz.
    Az Igében Isten kijelölte a tökéletes rendszert a gyerekek fegyelmezésére. Érdekes, hogy egyáltalán nem említi a szabadidő korlátozását (kimenők, stb), hanem arra utasítja a szülőket, hogy használják a vesszőt a gyerekeik megfenyítésére – igen, ez fenekelés – ez az egyetlen módja a fegyelmezésnek, és erre a világ azt mondja, hogy ne tegyük!
 
(Lásd: Példabeszédek 22,15 és 23,13) De Isten így szól: „Aki megtartóztatja az ő [fegyelmező] vesszejét, gyűlöli az ő fiát, aki pedig szereti azt, gondosan fegyelmezi és korán megbünteti” (Péld. 13,24 bővített fordítás). (Lásd még: Péld. 19,18; 22,15; 23,13; 29,15. és 17.)

    Megdöbbent engem, hogy sok hívő a világgal ért egyet a fegyelmezést illetően. Nem meglepő azonban, hogy ezek a keresztények ugyanazt aratják le, amit a világ – engedetlenséget, tiszteletlenséget és ellenszegülést, lázadást.
    Nem találtam egyetlen bibliai igazságot sem, ami már érvényét vesztette volna, és ez Istennek a szülői fegyelmezésre vonatkozó utasításaira is igaz. Fontos, hogy megtanuljuk helyesen és következetesen fegyelmezni gyermekünket, az Isten szerinti módon.
    Egyesek azt mondják: „Imádkozom, hogy a gyermekeim legyenek engedelmesek és ne térjenek el az Igétől – nekem nem kell elfenekelnem őket.”
    Nem táplálhatsz hitet olyasvalamivel kapcsolatban, ami nincs az Igében. Az Ő utasításainak kell engedelmeskedned, csak akkor lehetsz hitben Isten előtt a vágyott eredményekkel kapcsolatban – engedelmes, tisztelettudó, vidám gyerekek, akik állandó védelem alatt állnak minden bajjal szemben!
 
 
 
A védelem imája a család felett

Atyám, köszönöm a szövetség ígéreteit a védelemre. Most a Veled való szövetségemhez fordulok és kiárasztom Jézus vérét a férjem/feleségem, a gyermekeim és magam felett.
    Angyalok, megbízlak benneteket, hogy vigyázzatok a családomra, hogy védelmezzetek minket, mert Jézus nyomdokaiban járunk. Menjetek előttünk, mögöttünk, mellettünk és mindenhol körülöttünk. Tartsátok távol tőlünk (……... mindenki név szerint felsorolva) a balszerencsés, gonosz helyzeteket, bajokat!
    Semmi rossz nem éri a családomat, Jézus nevében! Egy ellenük készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden hazug nyelvet, ami ellenünk jön, kárhoztatok, mert mint az Úr szolgájának ez az örökségem.
    Köszönöm Neked, Atyám, hogy nagy az én gyermekeim békessége. Az ő igazságuk Tőled van. Nem a saját igazságukban járnak, hanem a Te igazságodban, Jézus vére által. Köszönöm ezt Neked, Uram. Nem térnek le az életük útjáról, nem csúsznak meg egy lépésüknél sem (Zsoltár 37,31), mert a Te Szent Szellemed vezeti őket minden lépésükben.
    Atyám, a Te Igéd azt mondja, hogy mi, a Te nyájad, ismerjük a Te hangodat. Azt mondja, hogy megmutatod nekünk a bekövetkezendőket. Azt mondja, hogy a Te Szellemed hangja szól hozzánk: ez az út, ezen járjatok. Megállok ezeken az ígéreteken, Uram, és kérlek, taníts minket, hogy meghalljuk a hangodat. Segíts, hogy felismerjük, amikor Te szólsz hozzánk, és engedelmeskedni fogunk.
    Most a Szentek Szentjében állok Előtted, és megnyitom a szellememet, hogy elvegyem a bölcsességet, amit adsz nekem. Figyelek Rád, hogy halljak Tőled és hogy elfogadjam az utasításaidat. A Bárány vére által belépek a Mindenható rejtekébe, és elhatározom, hogy a Te jelenlétedben élem az életemet.
    Köszönöm Neked, hogy hű vagy az Igédhez. Atyám, köszönöm, hogy amit Te mondasz, az egészen bizonyos. Ha azt mondod, megszabadítasz minket, bízhatunk a Te ígéretedben. Ezért most elfogadom a Te természetfeletti védelmedet és szabadításodat a családom számára, Jézus Nevében. Ámen.

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Háttérzene
 
Számláló
Indulás: 2006-01-25
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Bíztató Igék

5 Mózes 30,14
Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!




Jób 5,18
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.





Zsoltár 62,2
Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.





Zsoltár 119,88
Tartsd meg életemet kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.





Ézsaiás 49,15
Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!





Ézsaiás 55,6
Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!





Dániel 6,27
Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.




Mikeás 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.




Máté 9,2
"Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid."






Máté 11,30
Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."




Márk 5,36
"Ne félj, csak higgy!"







Lukács 17,21
Mert az Isten országa közöttetek van!





Lukács 18,27
Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.





Lukács 21,19
Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.





Lap tetejére

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77