|
János 14,18 Jézus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”
János 15,5 Jézus mondja:”… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”
János 16,32 Jézus mondja: „….de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”
Apostolok Csel. 5,29 "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
Apostolok Csel.16,31 "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
Róma 14,8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
1 Korintus 3,16 Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?
Efezus 6,7 Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;
Efezus 2,18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
Filippi 1,21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!
Filippi 4,4 Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.
1 Tesszalonika 5,21 Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.
Titus 2,11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.
Zsidók 12,6 Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.
1 János 1,9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.
1 János 2,17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
Lap tetejére | |
|
|
|
Aktuális : Te olyan Isten vagy,aki a rejtett dolgokat is látja |
Te olyan Isten vagy,aki a rejtett dolgokat is látja
2010.01.23. 13:20
Kívülről nézve, Uram, minden rendben...
103. zsoltár 3-5:
3. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
4. Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.
5. Aki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé.
Te olyan Isten vagy, Aki a rejtett dolgokat is látja
Kívülről nézve minden rendben, Uram,
Egészségesnek és erősnek tűnök, úgy festek,
mint aki megáll a saját lábán, és sokat fáradozom azon,
hogy mindenki ezt lássa.
Kívülről nézve, Uram, segítőkész és barátságos embernek
látszom, és ez tetszik is nekem.
Kívülről nézve, Uram, pontosan tudom a különbséget
jó és rossz között, és emellett ki is állok.
Te azonban, Uram, azt mondod, hogy a vesékbe látsz.
Tudod, hogy néha mennyire félek a bennem rejlő dolgoktól?
A gyengeségeimet nagyon jól titkolom, sokszor még
magam elől is.
Néha gyengeségek ezek, de néha csak egyszerűen
így nevezem őket,
miközben pontosan tudom, hogy ezek bűnök.
Néha azt mondom, hogy az élet keményített meg,
így szereztem tapasztalatot.
De ha őszinte vagyok magammal szemben,
tudom, hogy ezek sebek,
amiket mások okoztak nekem,és amik nagyon
fájnak, ha csak hozzájuk érek.
Gyakran félek, Uram, hogy valaki átláthat rajtam:
hogy lenézően mosolyognak a gyengeségeimen,
hogy bűneim felett aggódva csóválják fejük,
hogy sebeimtől sajnálkozva fordítják félre tekintetük.
Néha félek, Uram, hogy mit szólsz mindahhoz, ami bennem van,
és ezért inkább mások gondjairól beszélek Veled.
De aztán megszólítasz, és tudom, hogy rólam van szó.
És ha utána,-remegve-engedem, hogy belém tekints,
nem csóválod a fejed, Uram, hanem ezt mondod:
"Add nekem a bűneidet, és megszabadítlak tőlük.
Az összestől- azoktól is, amikről remélni sem mered.
Tekints Rám, érted haltam meg.
Ne ess kétségbe gyengeségeid miatt - segíteni akarok neked.
Nézd, én valóban erős vagyok, és szeretlek."
És amikor, Uram, merek sírni előtted sebeim felett,
akkor Te karodba zársz, és megtartasz engem.
Azt mondod:"bízz Bennem, nálam gyógyulásra lelsz."
Uram, Te valóban Atyám vagy.
Tekints a szívem mélyére, bocsáss meg, és adj gyógyulás!
| |
|
|
|
2024. December
H | K | S | C | P | S | V | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 |
|
| | |
|
5 Mózes 30,14 Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!
Jób 5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
Zsoltár 62,2 Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
Zsoltár 119,88 Tartsd meg életemet kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.
Ézsaiás 49,15 Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!
Ézsaiás 55,6 Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!
Dániel 6,27 Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.
Mikeás 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.
Máté 9,2 "Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid."
Máté 11,30 Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."
Márk 5,36 "Ne félj, csak higgy!"
Lukács 17,21 Mert az Isten országa közöttetek van!
Lukács 18,27 Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.
Lukács 21,19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.
Lap tetejére | |
|
|