Az anya- gyermek kapcsolat kezdete

  Az embercsecsemő, létfeltételeit tekintve koraszülött. Nemcsak megszerezni nem tudja táplálékát, hanem a szopási helyzetbe is bele kell tanulnia: a szopó mozdulatot is be kell gyakorolnia. Helyzetváltoztatásra nem képes. Ha kényelmetlen testhelyzetbe kerül, maga nem tud kiszabadulni belőle. Nem születik olyan reflexekkel, amelyek életveszélyben megmentenék. Léte anyjától függ.

  Az újszülött viszonya az anyjához emberi sajátosság: olyan helyzet, amelyet egyrészt a lét biztosítása, másrészt a ráutaltság határoz meg, s a kisgyermekben ennek egy idő után megvan az érzelmi megfelelője is. Az anyjához való kapcsolat igénye mint biztonsági szükséglet jelentkezik, hiánya a bizonytalanság feszültsége. A kisgyermeknek hosszú ideig anyja az egyetlen, a legfőbb emberi kapcsolata, s így ez a kapcsolat feltétele és első mintája az olyan kötődéseknek, amelyeket felcserélhetetleneknek tudunk megélni.

  E kapcsolat nélkül az egyén elpusztulna, a faj nem maradhatna fenn. Szükségleti feszültség tapad hozzá: legkisebb megbomlása is nyugtalanságot idéz elő gyermekben és anyában egyaránt, cselekvésre készteti az anyát, és néhány hetes korában már riasztó jelzésekre a csecsemőt.

  Ennek a kapcsolatnak megvannak a maga öröklött viselkedési mintái. Ezért az

anya-gyerek kapcsolat ösztönhelyzet. Az anyát az ivadékgondozás ösztöne készteti arra, hogy kicsinyét táplálja, jelzéseit már akkor is megértse, amikor a csecsemő még nem tudja magát differenciáltan kifejezni, a veszélyeket elhárítsa vagy megelőzze, és a gyerek szükségleteit kielégítse.  

Gyermek anya nélkül I.

Az elmúlt évtizedek társadalomlélektani kutatásai a gyerek anyjához való viszonyának addig nem ismert következményeire hívták fel a figyelmet.

Kiderült, hogy az antiszociális serdülők és a bűnöző felnőttek között feltűnően sok az olyan ember , aki gyermekkorában anya nélkül vagy anyai szeretet nélkül nevelkedett.

  Így merült fel a lélektanban az a probléma, hogy hogyan fejlődik és milyen lesz felnőtt korában az az ember, aki gyermekkorában nem részesült megfelelő anyai gondozásban.

   Kísérletek műanyával

H. F. HARLOW dolgozta ki a műanya helyzetet. Újszülött rézuszmajmokat néhány órával születésük után véglegesen leválasztottak az anyjukról, s a továbbiakban a majomanyát „műanya” helyettesítette. A műanya élettelen figura, amelyen a kismajom mászkálni tud, bele is kapaszkodhat. Emlőszerűen működő tartály szerelhető rá, ebből szopik a kismajom.

  Harlow kétféle műanyát szerkesztett. Az egyik szőrös anyagból készült, kissé megdőlt testel, fából faragott fejjel. A másik egy henger alakú, megdöntött fémrács, alig kidolgozott fejjel. Ha a kismajom a szőranyába kapaszkodik, az olyasféle csimpaszkodás, ahogyan anyjukba kapaszkodnak a majomgyerekek. A fémanyán is meg lehet kapaszkodni; ez inkább arra hasonlít, ahogyan a kismajom reflexszerűen megszorít egy faágat.

  A majomgyerek az életének első időszakát kapaszkodva tölti el. Harlow azt a kérdést tette fel, hogy mi vezérli ezt a kapaszkodást. Kizárólag a táplálkozás –e, vagy esetleg a biztonságot jelentő, a védelmet adó testi kontaktus szükséglete is.

  Az erre felelő kísérletsorozatban minden kis rézusznak a ketrecében állandóan ott volt a fémanya is meg a szőranya is. Az egyik kísérleti csoportban a szőranyának, a másikban pedig a fémanyának a mellére szerelték rá az „emlőt”. A két műanya élettanilag egyforma értékűnek bizonyult. A két csoport egyforma mennyiségű tejet szopott.

  Az anyai kapcsolat szempontjából azonban értékük igen eltérő volt. A kis rézuszok ugyanis átlagosan napi 15 órát töltöttek a szőranyába kapaszkodva és alig 2 órát a fémanyán. Ebből arra következtethetünk, hogy a gyerek-anya kapcsolatnak lényeges vonása a testközelség. A táplálkozás mellett elsődleges jelentőségű az anyával való testi kapcsolat.

  Harlow kísérletsorozatának a következő epizódja, hogy a szőranyán nevelkedő majmok ketrecébe váratlanul egy játékmackót tettek be. A játékmackó mechanikai berendezés segítségével néhány lépést tett, s közben dobolt. A kicsinyek az első két hónapban rémülten menekültek előle, és rácsimpaszkodtak a szőranyára. A harmadik hónap végén nekibátorodtak, kapaszkodtak ugyan, de el-elhagyták a szőranyát, közeledtek a játékállathoz, meg is fogták. Viselkedésük azt mutatta, hogy a szőranya is ad biztonságot.

Gyerek anya nélkül II:

  A második világháború alatt és után számos nevelőotthon létesült. Az otthonok kiváló egészségügyi, higiéniai felszereltsége ellenére a gyerekek nem fejlődtek kielégítően. A családjukban nevelkedett gyerekek, jóllehet többnyire sokkal rosszabbul voltak ellátva, mint a megfigyelt intézeti gyerekek, mégis jobban fejlődtek, főképpen beszédkészségükben és értelmi teljesítményeikben. S hamarosan kiderült, hogy van egy olyan terület, amelyen ennél is lényegesebb a különbség az otthonokban és a családban nevelt gyerekek között: az érzelmi életük. Az erre vonatkozó első vizsgálatot R. Spitz végezte. Négy gyermekcsoportot vizsgált meg a fejlődés minden fontosabb mozzanatára kiterjedően. Az eredményekből Spitz azt a következtetést vonta le, hogy az első életévben az anyjuk által gondozott gyerekek egyenletesen fejlődnek még akkor is, ha az anya egyébként feszült és kedvezőtlen élethelyzetben van. Az anya nélkül felnőtt gyerekek viszont fejlődésükben elakadnak, súlyosan visszaesnek, amint ezt a lelencházi adatok mutatják. Ezt a jelenséget Spitz hospitalizmusnak nevezet el.

Az anya-gyerek kapcsolat változása

J. BOWLBY három szakaszt különített el az anya-gyerek kapcsolat alakulásában, amelyekhez az anyának rugalmasan kell alkalmazkodnia: 1. Hat hónapos korig a csecsemő egyetlen személlyel épít ki érzelmi kapcsolatot és ez a személy az anya; 2. Három éves korig igényli a gyerek az anya jelenlétét, de már a környezet más tagjaival is létesít kapcsolatot; 3. Három éves kortól fokozatosan megkezdődik a leválás.

A rejtett érzelmi elhanyagoltság

  Több szerző is megfigyelte, hogy a gyerekek érzelmi közönye, elsivárosodás, a rossz kapcsolatkészség családban élő gyerekeknél is fellelhető, ha kisebb mértékben is. Bowlby „rejtett érzelmi elhanyagoltságnak” nevezte ezt.

  A jelenséget másféle esetek elemzése alapján írták le. Olyan gyerekekből indultak ki, akik 10 és 13 éves koruk között súlyos antiszociális cselekedeteket követtek el, vagy egy bűnöző bandába keveredtek, pedig a környezet, amelyben nevelkedtek, beilleszkedett a társadalomba. Kiderült, hogy ezeknek az eseteknek nagy részében a gyerek rossz alkalmazkodása elsősorban a gyerek és környezete közötti emocionális félreértésnek volt a következménye. Az anyának az az élménye, hogy szereti a gyerekét, „minden áldozatot meghoz érte”, de a gyerek érzéketlen vele szemben, „hálátlan”. A gyerek viszont ezt úgy éli meg, hogy otthon nem szeretik, nem törődnek vele; lázadását elkeseredésével indokolja. E kölcsönös értetlenségnek minden esetben hosszú előtörténete van. Az anya-gyerek kapcsolat nem egyoldalú viszonylat. Az anyának van bizonyos elvárása a gyerek reakciójára. Egyikük várakozása sem kap megerősítést, mindketten csalódnak. A várakozás nem tudatos, s tudattalan marad a csalódás is. Mindketten- az anya is, gyereke is- keserűséget, nyugtalanságot élnek át, csakhogy az anyában ez gyakran inkább mint türelmetlenség vibrál, a gyerekben meg daccá kérgesedik. Így alakulhat ki az emocionális félreértés, amely a serdülőkorban azután társadalomellenes lázadás vagy más kóros tünet formájában fordítja szembe a gyereket anyjával, környezetével.

  A rejtett érzelmi elhanyagoltság eseteiben mindig arról van szó, hogy az anya szereti ugyan a gyerekét, de rosszul szereti. Ez pedig egyszerre oka és következménye annak, hogy a kapcsolatok az egész családban eltorzulnak.

 A hospitalizmus és a rejtett érzelmi elhanyagoltság vizsgálatai arra figyelmeztetnek, hogy a harmonikus fejlődésnek feltétele a kiegyensúlyozott gyerek-anya viszony. Természetesen nem feltétlenül a vér szerinti kapcsolat a lényeges, hanem az, hogy az anya szerepét betöltő személynek állandónak, azonosnak kell lennie: ő táplálja, gondozza a gyereket, ő játszik vele a legtöbbet, ő közvetíti annak a világnak a viselkedési szokásait, amelybe a gyerek beleszületett. A kiegyensúlyozott anya-gyerek viszony érzelmi-kötődési biztonságot ad, megóv az elsivárosodástól és feltétele a későbbi társkapcsolatok dinamikájának.