Margocska honlapja
Margocska honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kedvenc linkjeim
 
Bíztató Igék


János 14,18
Jézus mondja: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”





János 15,5
Jézus mondja:”… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”





János 16,32
Jézus mondja: „….de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”





Apostolok Csel. 5,29
"Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.





Apostolok Csel.16,31
"Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"





Róma 14,8
Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.



1 Korintus 3,16
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?




Efezus 6,7
Jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek;





Efezus 2,18
Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.





Filippi 1,21
Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!






Filippi 4,4
Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.





1 Tesszalonika 5,21
Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg.





Titus 2,11
Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.




Zsidók 12,6
Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.





1 János 1,9
Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.





1 János 2,17
A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Lap tetejére

 
Üzenet minden napra
Tartalom
 
Kutya-macskás
Kutya-macskás : Macskavásárlás

Macskavásárlás

  2006.03.21. 10:24

Mit vegyünk figyelembe macskavásárlás előtt?

Mit vegyünk figyelembe macskavásárlás előtt?

2005.05.20. 10:16

Honnan?
Ha városban lakunk, esetleg állatkereskedésből vásárolhatunk macskát, de jelenleg inkább az a leggyakoribb, hogy családi vagy baráti körben született vagy esetleg befogadott kóborló kismacska kerül a gazdihoz.

Komolyabb állatkereskedésekben a kölyköknek van kifutójuk, játék- és mászási lehetőségük, toalettládájuk, tágas ketrecben tartják és megfelelően gondozzák őket.

Ha fajtatiszta cicát szeretnénk, akkor érdemes tenyésztőhöz fordulnunk, aki szívesen megmutatja állatait.


Az elkötelezett macskarajongók állatmenhelyről is beszerezhetnek maguknak kiscicát vagy az utcáról is befogadhatják az elárvult kölyköt, de olyan esetben fokozottan számolnunk kell az esetleges betegségek megjelenésével.

Kandúrt vagy nőstényt?
Előre meg kell fontolnunk, hogy milyen nemű legyen a cica. A nőstények gyengédebbek, kisebbek, jobban szeretik a simogatást, mint a hímek, de ivarérettkor után sok gond van velük. Korán (akár már 5-6 hónapos korban) megkezdik az ivarzást, és ez nagyjából 14 napos ciklusokban ismétlődik. Ha módja van rá, akkor ilyenkor kiszökik, és párt keres magának. Évente 2-3 almot is szülhet, így életében akár 100 utódnak adhat életet. Ezért nemcsak a szüléssel járó kellemetlensége, valamint egyes betegségek megelőzése miatt javasolt a nőstény macskát ivartalanítani, hanem ezzel egy kijáró macska nem kívánt szaporulatát is megelőzhetjük, csökkenthetjük a kóborló, beteg, betegséget hordozó állatok számát, ami fontos állatvédelmi szempont. Nem véletlen, hogy az állatvédő szervezetek kifejezetten javasolják mind a kandúrok, mind a nőstények ivartalanítását.
A felnőtt hím tartása sok kellemetlenséggel jár, ivarérett korára alakul ki fröcskölési szokása, ehhez vizeletét használja (megfelelő időben elvégzett ivartalanítással ez a probléma is megelőzhető). Ha teheti, gyakran elcsavarog, a környék kandúrjaival állandó csatákat vív, sebeket és sérüléseket szerez. A sérülésekkel akár gyógyíthatatlan fertőző betegségeket (leukózis, FIV) is kaphat, illetve továbbadhat. Ha nincs szabad kijárása, akkor panaszosan nyávog.

Kölyköt vagy felnőtt macskát?
A macskakölykök 7-8 hetes korukig maradjanak az anyjuk és testvéreik között, ami számukra biztonságot nyújt, a további egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen. (Ez idő alatt megtanulja, hogy a kutya, az idegen ember, az autó veszélyes lehet.)

A 8-9 hetesnél idősebb macskáknál viszont már problémát okozhat az, hogy előrehaladt az eredeti környezethez való idomulásuk, így gyakran elkóborolhatnak

Fajmacskát vagy közönséges cicát?

A ritka fajtatiszta macska több tízezer vagy akár több százezer forintba is kerülhet, a "közönséges" cicát pedig legtöbbször ajándékba kapjuk vagy befogadjuk.

Ami az intelligenciát illeti, az egyes macskák között néha elég éles különbségek vannak. Vannak úgynevezett túltenyésztett "butusok", a fehér macskák között lehetnek süket állatok, és akadnak olyanok is, amelyek csak császármetszéssel tudnak kölykezni, vagy ha jelen van a gazdájuk is. Ezeket a macskákat nem javasoljuk tartásra, még ha díjazottak is.

A hosszú szőrű állatok több gondozást igényelnek, mint a rövid szőrűek, különösen szőrváltás idején naponta kell őket fésülnünk, a közbülső időben pedig legalább 2-3 naponta. Hobbitartásra minden esetre a keverék cicákat javasoljuk, mert bár vadabbak és kevésbé háziasíthatók, mint a beltenyésztett példányok, de sokkal szívósabbak, és a jellemük is jobban hasonlít egy igazi macskáéra.

Egyet vagy többet?
Nagy lakásban vagy ha kertünk van, tarthatunk két állatot, lehetőleg egy alomból való testvéreket. Ők jól ismerik egymást, játszhatnak egymással, de lehetőségük van arra, hogy kitérhessenek egymás útjából.

Fontos, hogy minden állatnak legyen külön pihenőhelye. Ha a testvérek egyike kandúr, a másik pedig nőstény, akkor legkésőbb 7-8 hónapos korukban feltétlenül kasztráltassuk, illetve sterilizáltassuk őket.

Hosszú vagy rövid szőrűt?
A napi fésülésre már kölyökkorban rá kell szoktatni a macskát, ez különösen a hosszú szőrűeknél fontos (ilyenkor a gazdi szeretetét és törődését is jobban érzi az állat). Némely fésüléshez nem szokott

A hosszú szőrű macskát nyugtatóval, esetleg állatorvosi segítséggel felületes, enyhe altatásban lehet csak megfésülni. Ilyenkor gyakran már nem is lehet az összecsomósodott, összefilcesedett bundát kikefélni, hanem a csomókat ki is kell vágni.

A rövid szőrű macskák rendben tartása sokkal könnyebb, mert durva felületű nyelvükkel képesek rendben tartani bundájukat, így maguk gondoskodnak a kilazult szőrszálak eltávolításáról. Ez azonban korántsem helyettesíti a fésülést, amit rövid szőrű macskák esetében 2-3 naponta kell elvégezni.

A macska és többi háziállat kapcsolata
Nemegyszer előfordul az, hogy együtt kell tartani két vagy több különböző fajtájú háziállatot. Számtalan olyan családot ismerünk, ahol a macska jól kijön a kutyával, sőt időnként a legjobb barátokká válhatnak. Fontos azonban, hogy jól elkülönített felségterületük legyen, ne kelljen osztozkodni az élelmen és az alvóhelyen. Egyszerűbb összeszoktatni őket, ha mindketten fiatalon kerülnek hozzánk (első alkalommal fürdessük őket ugyanazzal a samponnal, így azonos szaguk lesz). Az összeszoktatásnál nagyon fontos a gazdi türelme és az, hogy mind a két állat egyforma mértékű szeretetet és odafigyelést kapjon már a kezdetektől fogva.

A szobai díszmadarakat, kisemlősöket, halakat, kisebb teknősöket zsákmánynak tekinti a macska, és mivel a vadászösztön a génjeiben van, így leggyakrabban nem tudjuk erről leszoktatni

Betegségtünetek a választandó cicánál
Amikor kiválasztjuk a kölyköt, a következőkre különösen ügyeljünk:
• A kismacska szőrzete sűrű és puha tapintású, soha nem lehet borzolt.
• Nem szabad, hogy a szem könnyezzen vagy váladékos legyen.
• A fehér színű, fajtatiszta macskák gyakran süketek. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha játék közben a kölyök háta mögé kerülünk, hívogatással, újságpapír zörgetésével megpróbáljuk magunkra felhívni a figyelmét.
• Az egészséges állat orra meleg, száraz, de soha nem forró.
• A fül belseje mindig tiszta.
• A piszkos, ürülékkel szennyezett, beragadt végbéltájék hasmenésre utal.
• Fölemelve érezzük, hogy az állat mindenütt jól ki van párnázva.
• A has sose legyen túl kövér és puffadt, csak közvetlenül étkezés után.
• Az egészséges kismacskák sokat játszanak és hancúroznak egymással, papírgalacsinokkal és cérnagomolyaggal, ugyanakkor kisebb-nagyobb alvási szüneteket tartanak néha minden átmenet nélkül, a játék legteljesebb hevében is.
• A beteg kismacska többnyire apatikus, közömbös.

Karakter
A macska igazán soha nem lesz háziasított állat, s bár nagyon kötődhet a gazdájához, természetesen jobban érzi magát szabadon, és ha kidobják, a lakáshoz szokott macska is megél. Ha hazaérünk, nem ugrik a nyakunkba, mint egy kutya, de mindenhová követ, macskamódra üdvözöl, orrocskáját orrunkhoz érinti, fejét arcunkhoz simítja, dorombol, és ha leülünk egyből az ölünkbe telepszik, hogy simogassuk meg. Ha viszont olyan kedve van, akkor kitér a gazdi simogatása elől, esetleg fújva vonul el kedvenc melegedőhelyére.
Macska

Mit egyen a macska?
Kölyök cica
Nem egyszerű dolog kitapasztalni, hogy milyen ételek fontosak a macskák számára. Különösen így van ez a kölyökmacskáknál, akiknek a fiatalkori etetése igen fontos későbbi ízlésük kialakításánál. Itt leírtuk, hogy mit szabad nekik adni, mikortól lehet elkezdeni a kiegészítő táplálkozást, hogyan lehet az ürítést serkenteni, de még azt is megtalálhatod, hogyan néz ki egy helyesen táplált kismacska.

Felnőtt cica
Innen megtudhatod, hogy naponta hányszor egészséges etetni egy felnőtt macskát, illetve a tápanyagok közül mit adhatunk nekik. Leírtuk, melyek milyen ételben vannak benne, hogyan járulhatunk hozzá a szőrzet minőségének javulásához. Elkülönítve megtalálhatod itt, hogy mely ételeket szabad nekik adni és melyeket nem. Fontos javaslatokat is adunk azzal kapcsolatban, hogy mely módszerekkel kerülheted el kedvenced különböző betegségeit, mint például az angolkórt, de a kitálalt étel hőmérsékletéről sem feledkeztünk meg.

Vemhes cica
Megmutatjuk, mire kell ügyelned, ha macskád kiscicákat vár, és azt is, hogy mekkora ilyenkor a tápanyagigénye.

Idős macska
Ha nincs már meg minden foga kedvencednek, nem szabad neki bármit és bármilyen módon adagolni neki. Mi megmutatjuk, hogy hányszor, mit ehet, mire hajlamos idősebb korban, és hogy mit nem szabad egyáltalán ennie.

Vitaminigény
Nemcsak Neked, de macskádnak is nagy szüksége van a különböző vitaminokra, nyomelemekre. Szó lesz ebben a fejezetben például az A-vitamin-igény problémáiról, arról, hogy mikor forduljunk állatorvoshoz, illetve mit tegyünk hasmenés vagy hányás esetén.

Mit igyon a macska?
Megmutatjuk, mit kell mindig macskád elé tenni, vagy olyan érdekességről is szó esik, hogy a tej ételnek vagy italnak számít-e, illetve mennyit adhatunk belőle.
Macska
gyűjtötte: bzs

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Óra
 
Háttérzene
 
Számláló
Indulás: 2006-01-25
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Bíztató Igék

5 Mózes 30,14
Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt!




Jób 5,18
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.





Zsoltár 62,2
Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.





Zsoltár 119,88
Tartsd meg életemet kegyelmesen, én pedig megtartom intelmeidet.





Ézsaiás 49,15
Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!





Ézsaiás 55,6
Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!





Dániel 6,27
Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen.




Mikeás 6,8 Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.




Máté 9,2
"Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid."






Máté 11,30
Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."




Márk 5,36
"Ne félj, csak higgy!"







Lukács 17,21
Mert az Isten országa közöttetek van!





Lukács 18,27
Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.





Lukács 21,19
Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.





Lap tetejére

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!